„Világítsanak Székelyföld határai és gyúljanak tüzek minden magyar lélekben” Nyomtatás
Írta: Bacsó András   
2015. október 19. hétfő, 22:20

2015. október 24-én magyar idő szerint 17:45 órakor Székelyhon 750 km hosszú határvonalán kigyúlnak a tüzek, jelezve, hogy a székelység, mint őshonos nemzeti közösség sosem fog lemondani önrendelkezési jogáról, amit az 1918. december 1-én megszavazott gyulafehérvári határozat is garantált. Sokan lesznek, kik el tudnak utazni erre az eseményre, átlépve a gúnyhatárt oda is és vissza is. De lesznek közöttünk, kik ugyan teljes mértékben szolidárisak a székelységgel, valamilyen oknál fogva nem tudnak úgymond „hazautazni”. Ezért a Székelyország Tündérkertje Egyesület szervezésében lehetőséget biztosítunk minden honfitársunknak, hogy a fővárosunkban, Budapesten együtt lehessünk időben és lélekben a strázsán álló székely testvéreinkkel.

„Világítsanak Székelyföld határai és gyúljanak tüzek minden magyar lélekben” elnevezéssel október 24-én szombaton 15:00 órától 19:00 óráig székely vendéglátással várunk tehát mindenkit, akik hisznek Székelyföld Autonómiájának megvalósításában és hitüket közösségi szinten is szeretnék kifejezni. A helyszín Székelyország Tündérkerje Látványpark - közel 950 négyzetméteres terület - egy kicsinyke Székelyföld leképeződése, ahol nívós programokkal várjuk kedves látogatóinkat. Színpadi fellépőink: Simó József a Czegei Wass Alapítvány elnöke, előadóművész, Áldás Együttes, Takács Éva Aranypáva díjas népdalénekes, Elekes Adrienn és Kígyósi Attila szavalók, Fábián Zoltán Hungarica együttes énekes gitárosa, Kató Árpád zeneakadémiát végzett okleveles gitárművész, Kabarcz Zoltán író, Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász, Kispesti Koppány Vezér Barantások és Bacsó András a Székelyország Tündérkertje Egyesület elnöke. A részletes programok megtekinthetők a www.bujdososzekelyvendeglo.hu, valamint a www.facebook.com/bujdososzekelyvendeglo internetes oldalakon.

Cím, elérhetőség: 1191 Budapest Szabó Ervin u. 37., telefonszámok: +36-30-2830377 (Bacsó András a Székelyország Tündérkert Egyesület elnöke), +36-70-9469121(Gaál István programszervező), villámposta: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .

Őseidnek szent hitéhez, Nemzetséged gyökeréhez testvér, Te ne légy hűtlen soha!”

(Újházi)


Részletes tervezett műsorterv:

15:00 – 15:30 „Magyarnak maradni” - Áldás együttes

15:30 – 15:40 „Kegyelem” – Kígyósi Attila szaval

15:45 – 16:00 Kispesti Koppány Vezér Barantások bemutatója

16:00 – 16:20 Fábián Zoltán a Hungarica együttes énekes gitárosának Acoutsic c. előadása

16:20 – 16:30 Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus című versét előadja Elekes Adrienn szavalóművész

16:30 – 16:40 Kató Árpád zeneakadémiát végzett okleveles csíkszeredai származású gitárművész előadása

16:40 – 16:50 „Két tűz között” – Kígyósi Attila szaval

16:50 – 17:10 „Nyeregbe, Magyar!”Kabarcz Zoltán író elmélkedése Csíksomlyóról

17:10 – 17:30 „Hazám, hazám édes hazám…” - Takács Éva Aranypáva díjas népdalénekes

17:30 – 17:45 Kiáltvány - Simó József a Czegei Wass Alapítvány elnöke, előadóművész

17:45 – 18:00 Fáklya és gyertyagyújtás, himnuszok eléneklése

18:00 – 18:10 Wass Albert: „Lármafák gyúlnak a Székelyföldön” - Simó József a Czegei Wass Alapítvány elnöke, előadóművész

18:10 – 18:30 „Áldás, Hazám!” - Áldás Együttes

18:30 – 19:00 „A székelyekhez” – a meghívott előadók közös műsora