Közeledik a kerületi környezetvédelmi verseny döntője |
|
Írta: wkk.hu
|
2013. november 26. kedd, 21:45 |
A Wekerlei Kultúrház és Könyvtár és a Richter Gedeon Gyógyszergyár
immáron harmadik alkalommal meghirdetett kerületi környezetvédelmi
versenyére idén 7 kerületi iskolából jelentkeztek. A döntőre és díjkiosztóra
december 7-én 15 órától kerül sor.
Az iskolákba kiküldött első fordulós környezetvédelmi és egészségügyi teszt kitöltése
után 23 csapat maradt bent a versenyben. A kétfős csapatok egyik tagja 6. vagy
7. osztályos tanuló, a másik tagja egy felnőtt mentor: szülő, nagyszülő, rokon,
pedagógus vagy akár szomszéd.
A „Jövőnk záloga az egészség és a környezet védelme” szlogent viselő verseny
második feladata egy kreatív alkotás elkészítése volt: újrahasznosított vagy
újrahasznosítható anyagokból kellett egy tetszőleges használati tárgyat készíteni
egészség- illetve környezetvédelmi témában.
A döntőre és egyben az ünnepélyes díjkiosztóra december 7-én, szombaton
kerül sor a Wekerlei Kultúrházban, ahol gyógynövény felismerés, plakátkészítés,
kerületi környezetvédelmi totó és más játékos feladatok okoznak majd fejtörést a
10 továbbjutott csapat tagjainak. A zsűrizést idei évben a Richter Gedeon Nyrt.
képviselője mellett Bogó Tünde, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Brázainé
Bierbauer Tácia, a Zöldprogram Iroda környezetvédelmi referense végzik. A Richter
jóvoltából értékes műszaki cikkekkel és sporteszközökkel jutalmazzák a három
legjobb csapatot gyermek és felnőtt tagjait.
Kép forrása:wkk.kispest.hu
|