Kispesti.hu
May 10

A X. kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2012. december 30-án 23 óra 7 perc körüli időben egy, a Kőbánya-Kispest metróállomás területén a falon elhelyezett „Schauer WZN40” típusú fali órát leszakította, majd eltulajdonította.

A tolvajról egy biztonsági kamera az alábbi képeket rögzítette:

A X. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 263-72-00/50-115 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 08.00-16.00, p: 08.00-13.00), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Police.hu

vasárnap, 24 február 2013 17:49

Fejlesztik az 1-es és 3-as villamosok vonalát

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkezdte az 1-es és 3-as villamosok vonalának fejlesztését. A fejlesztés Budapest két kiemelt fontosságú, körgyűrűs villamosvonalának felújítását, illetve bővítését célozza meg. Átfogó felújítást végeznek az 1-es és a 3-as vonalakon, előbbit pedig meg is hosszabbítják a Rákóczi hídon keresztül a Fehérvári útig. A projekt részeként megújul a vonalak infrastruktúrája, csökken a környezetterhelés, nő az utazási sebesség, akadálymentesítik a megállókat, a járatok versenyképessé tétele céljából új forgalmi rendet vezetnek be.

Forrás: BKK

Az 1-es villamos

A Bécsi úti végállomás és a Puskás Ferenc Stadion között 8,5 kilométer hosszban teljesen új pálya épül a régi, elhasználódott vágányok helyett. A vonalat délen meghosszabbítják: 3,2 kilométer hosszú új szakaszt építenek ki a Rákóczi híd – Szerémi út – Hengermalom út útvonalon. A villamosok menetideje jelentősen lecsökken, megszűnnek az eddigi sebességkorlátozások, az új pálya tervezési sebessége 60 km/h lesz. Megújulnak a vonal megállói is: egységesen 26 centiméter magas peronok épülnek ki, melyekről a beszerzendő alacsonypadlós járművekbe akadálymentesen lehet majd beszállni. Minden megállóban új perontetőt létesítenek, a forgalmasabb csomópontokban teljesen fedett peronok épülnek.

A 3-as villamos

Teljes pályafelújítást végeznek a Mexikói úton, az Erzsébet királyné útján, a Fehér úton, az Élessarok térségében, a Kőrösi Csoma Sándor úton és az Üllői úti kereszteződésnél. A kőbányai szakasz egy részén füves pálya épül, a kitérőkön és az ívekben megemelik az alkalmazható sebességet. A Bihari utcában megszűnik a használaton kívüli vasúti kereszteződés, a villamos itt is két vágányon halad majd. Az Erzsébet királyné útján és az Élessaroknál tömegközlekedési sávot alakítanak ki, amelyet a villamosokon kívül a buszok is használhatnak. A vonal teljes energiaellátását megújítják. Korszerűsítik a vonal megállóit is: minden peron 26 centiméter magas lesz, amelyekről a beszállás lényegesen könnyebb, az alacsonypadlós villamosokba akadálymentes. Fedett megállóhely épül a Mexikói úti végállomáson, részlegesen lefedik az Örs vezér tere, Zugló megállót is.

A beruházás előnyei

Mindkét körgyűrűs vonalon jelentősen gyorsul a közlekedés: megszűnnek a sebességkorlátozások, csökken a jelzőlámpáknál töltött várakozási idő is. Kényelmesebbé válik a közlekedés: több megállóban liftet építenek, új gyalogátkelőhelyeket létesítenek. A forgalmas csomópontokban teljesen lefedett megállóhelyek épülnek, az utasokat az aluljáró lépcsőin sem éri eső. Teljes hosszukban akadálymentessé teszik a vonalakat, minden megállót meg lehet majd közelíteni kerekesszékkel, babakocsival, a látásukban korlátozottakat vakvezető sávok segítik majd. Korszerűsítik az utastájékoztatást is, a jelentősebb megállókban kijelzőkön lesz olvasható a villamosok érkezési ideje. Minden megállóban lesznek hangszórók, így egy váratlan üzemzavarról, balesetről, forgalmi intézkedésről az utasok is azonnal értesülhetnek. A hangszórók környezetfüggő automatikus hangerőszabályzóval rendelkeznek, hogy a nappali csúcsforgalomban is jól hallhatóak legyenek, éjjel pedig ne zavarják fölöslegesen a környezetüket. A fejlesztés a környezettudatosság jegyében zajlik. A sebességkorlátozások felszámolásával megszűnnek a felesleges fékezések és gyorsítások is. Az 1-es és a 3-as villamos egyes szakaszain füves pálya épül, mely elnyeli a port és a zajt.

Fejlesztési lehetőségek: 3-as villamos meghosszabbítása Pesterzsébeten át Csepelre

A vonal jelenlegi Gubacsi úti végállomása Pesterzsébet lakónegyedeinek szélén helyezkedik el, a 3-as villamos jelenleg a legtöbb XX. kerületi utas számára csak átszállással érhető el, ez jelentősen csökkenti a vonal déli szakaszának vonzerejét. Pesterzsébet központjában ma számos autóbuszjárat közlekedik, melyek jelentős része Dél-Pestet köti össze a Csepel-szigettel. A tervek szerint a 3-as villamost a Török Flóris utcán, a Topánka utcán és a Gubacsi hídon keresztül meghosszabbítanák Csepelre. A villamos ezzel átvenné az autóbuszok feladatainak egy részét a régióban, elérné Pesterzsébet központját, számos utasnak jelentve könnyebbséget. A fejlesztés megvalósíthatóságát előkészítési projektjeink keretein belül vizsgálják.

Forrás: BKK

A vasútra, a Volánbusz távolsági járataira és a budapesti közlekedésre érvényes bérletek is vásárolhatók a kőbánya-kispesti MÁV-START pénztárában. A MÁV-START Zrt. az utasok jobb kiszolgálása és a kényelmesebb menetjegyváltási lehetőség biztosítása érdekében a Kőbánya-Kispest állomáson lévő pénztárában a belföldi vasúti menetjegy-értékesítés mellett Volánbusz Zrt.- és BKK-bérletek megváltására is lehetőséget biztosít. A fejlesztés évente nagyságrendileg másfél millió utazó bérletvásárlását teszi egyszerűbbé, ezen felül a közösségi közlekedés összehangolását is szolgálja. Az intermodális csomópont pénztárában a menetjegyek, bérletek árának kiegyenlítése készpénzzel vagy bankkártyával történhet.

Forrás: Bevezetem.hu

vasárnap, 24 február 2013 13:54

Elfogták a kispesti útonállót

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megtámadott és kirabolt egy járókelőt szerdán hajnalban Kispesten. A rablótámadás az Üllői út kerületi szakaszán történt. Egy 45 éves férfit támadott meg egy útonálló: késsel arra kényszerítette, hogy adja át neki pénzét. A nyomozók a személyleírás alapján azonosították, majd pénteken el is fogták a feltételezett tettest. A 31 éves gyanúsítottat XIX. kerületi tartózkodási helyén találták meg a rendőrök. A férfi elszámoltatásakor beismerő vallomást tett, a rendőrök őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Forrás: STOP/HavariaPress

A kép illusztráció

péntek, 22 február 2013 14:45

Nyerjen kezdő salsa tanfolyam-bérletet!

Portálunk Olvasói most 5000 Ft. értékű kezdő salsa tanfolyam-bérletet nyerhetnek!

Salsa tánctanfolyam indul teljesen kezdőknek március 5-én a KÖKI metróvégállomás mellett, a kispesti KMO-ban. A tanfolyamra olyanok jelentkezését várják, akik még soha nem táncoltak előtte. A 60 perces órák hetente kétszer, kedden és csütörtökön kerülnek megtartásra este 18:00 órától. Párt nem szükséges hozni. Az első óra március 5-én, kedden indul.

Ha szeretne részt venni a Salsa Con Timba tánciskola tanfolyamán, akkor megkérnénk arra, hogy jelentkezzen email-ben a következő címen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A jelentkezők között tíz bérletet sorsolunk ki. A 3 hétig lehet felhasználható négy alkalmas bérletek eredeti ára 5000 Ft.

További információ: Salsa Con Timba tánciskola honlapja

A kép forrása: Salsa Con Timba Facebook oldala

csütörtök, 21 február 2013 14:15

Rendbe hozzák az Ady Endre utat

Régóta várt kép fogadja az autósokat az Ady Endre út Határ úthoz közel eső szakaszán: útépítők dolgoznak a kritikus állapotú úttest újraaszfaltozásán. A felújítással kapcsolatban György István főpolgármester-helyettestől megtudtuk, a mostani kátyúmentesítést nyáron teljes útburkolatcsere követi majd. Az elmúlt évtizedek során erősen leromlott állapotú, toldozott-foldozott Ady Endre úton közlekedő autósok számára az idei télen is sok bosszúságot okoztak az egyre szaporodó kátyúk. Ezeket most új módszerrel tünteti el a BKK-Közút – tudtuk meg Almássy Kornél vezérigazgatótól, aki hozzátette: a rengeteg kátyú, és a korábbi toldozás-foldozás miatt a legrosszabb állapotú szakaszokon az egyes hibák javítgatásánál gazdaságosabb, ha teljes szélességben újraaszfaltozzák az úttestet.


Az eddigi kátyúzások során csak pár napra-hétre oldódott meg a probléma, hiszen az illesztésekbe és repedésekbe beszivárgó víz éjjel megfagy, és a betemetett kátyú mellett újabb hiba keletkezik. Most annyi kátyút kellene egyesével betemetni, hogy jobban megéri, ha teljes szélességben felmarjuk és újraterítjük az aszfaltot, így tartósabb és simább útburkolatot kapnak az autósok – ismertette a Határ út és a Rendőrség között végzett munkálatok részleteit Almássy Kornél.

A munkálatokat személyesen megtekintő Dr. György István főpolgármester-helyettes további jó hírekkel szolgált: az idei költségvetésben várhatóan az Ady Endre út egy kilométeres szakaszának teljes újraaszfaltozására biztosít majd forrást a Fővárosi Önkormányzat. A Határ út és a Rákóczi út között mindkét irányban felmarják a töredezett aszfaltot, és új burkolatot kap az úttest, – közölte György István, majd hozzátette, a következő években Európai Uniós forrásból a Főváros felújítja, és a Havanna lakótelepen át a Gloriett telepig 2,7 kilométerrel meg is hosszabbítja a 42-es villamos pályáját, ahol új, alacsonypadlós járművek is forgalomba állhatnak majd.

Forrás: Kispest.info

A Budapesti Közlekedési Központ az elöregedett budapesti villamos járműpark korszerűsítése érdekében nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 100%-ban alacsonypadlós villamosok szállítására. A beszerzéshez szükséges forrásokat biztosító uniós támogatási szerződést Tarlós István főpolgármester, Dr. Völner Pál államtitkár és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója 2012 decemberében írták alá. Az eljárás keretében 37 db (25 db 32-36 méter hosszú és 12 db 52-56 méter hosszú) energiahatékony, alacsonypadlós villamos kerül beszerzésre. Ezzel a beruházással az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakon biztosítható az alacsonypadlós kiszolgálás, ami nagyban javítja az esélyegyenlőséget és az utazási komfortot. Az új villamosok beszerzésével kiválthatók a BKV villamosflottájának legöregebb, 40 évnél idősebb járművei. Az új járművek által kiszolgált vonalak infrastruktúrája az 1-es és 3-as villamosok fejlesztése, valamint a Budai fonódó villamoshálózat beruházása keretében újulnak meg, illetve épülnek ki.

Az alacsonypadlós járművek és a vonali fejlesztések keretében kiépülő magasabb, 26 centiméteres peronok együttesen nem csak a mozgásukban korlátozattak számára teszik lehetővé a közösségi közlekedés használatát, hanem a babakocsival közlekedő kisgyermekes anyukák és az idősebbek közlekedését is nagyban megkönnyítik.

Az eljárásba beépítve feltételes lehetőség nyílik az alapbeszerzés 37 darab villamosán felül további 87 darab jármű később történő megvásárlására is. Ennek a lehívási lehetőségnek az érvényesítésével biztosítható, hogy amennyiben további források állnak rendelkezésre a későbbiekben, akkor a most beszerzettekkel azonos típusú és kialakítású villamosokkal további vonalak akadálymentesítésével lehet az utazási komfortot növelni. Az egységes járműpark kialakítása hozzájárul a üzemeltetés költségeinek csökkentéséhez, továbbá biztosítható a járművek csereszabatossága az egyes vonalak között.

Az ajánlati felhívásban és a dokumentációban kidolgozott alkalmassági feltételek és értékelési szempontok biztosítják, hogy a járműgyártók nyílt versenyében olyan nemzetközi referenciákkal rendelkező szállító kerüljön kiválasztásra, aki bizonyítottan képes megbízható, a budapesti elvárásoknak megfelelő, a hálózat sajátosságaiból adódó elvárásoknak megfelelő villamost szállítani. Ennek érdekében alkalmassági feltételként a leendő pályázóknak 30 darab újépítésű, teljes hosszban alacsonypadlós, mindkét oldalán ajtókkal rendelkező jármű elmúlt három évben, az Európai Unió vagy az EFTA területén történő üzembe helyezését kell bemutatnia. Az alkalmassági feltételként meghatározott elvárások a budapesti villamoshálózaton megszokott és elvárt technikai paraméterekkel összhangban állnak, egyben megalapozzák, hogy más városokban már bizonyított, a budapesti hálózatra minden tekintetben megfelelő járművek érkezzenek a fővárosba, így biztosítva, hogy a projekt 2015-ös zárásáig a projekt megvalósítható és az uniós forrásvesztés elkerülhető legyen.

A leendő járműszállító kiválasztása során az összességében legelőnyösebb ajánlat dönt, az ajánlati áron túl a műszaki és ergonómiai szempontok is figyelembe vételre kerülnek, így többek között előnyben részesül a kedvező energiafogyasztás, a jármű folyosójának minél nagyobb szélessége, valamint az ülőhelyek minél magasabb aránya is.

Az ajánlataikat a járműgyártók 2013. április 3-ig tehetik meg, a szerződéskötés a tender megfelelő lebonyolódása esetén nyár elején lehetséges. A szerződéskötést követően az első járművek 2014 végén érkezhetnek Budapestre, míg az utolsó járművek 2015 III. negyedévében állhatnak utasforgalomba. A járműveket a BKV Zrt. fogja üzemeltetni.

A villamosbeszerzés része a „Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem” projektnek, ami 0,67% önerő biztosításával, 99,33% uniós támogatás felhasználásával, összesen 43.000.000.000.-Ft értékben valósulhat meg, az ehhez szükséges Támogatási Szerződést a BKK 2012 decemberében megkötötte. Ezzel kapcsolatban korábbi cikkünk ezen a linken olvasható.

A villamosok beszerzéshez kapcsolódóan felújításra kerül a Hungária, Száva és Budafok kocsiszín, aminek a keretében az új járművek karbantartásához szükséges berendezések is telepítésre kerülnek, valamint átépülnek azok a peronok is, amelyek más infrastruktúra-projektnek nem részei, többek között az Alkotás úton.

A projekt keretében még 24 db energiahatékony, alacsonypadlós trolibusz (14 db szóló és 10 db csuklós) is beszerzésre kerül, a közbeszerzési eljárás előre láthatóan a tavasz folyamán indul el.

Tarlós István főpolgármester hivatalba lépése és a BKK létrejötte óta több mint 100 milliárd forint értékben kötöttünk támogatási szerződést új közlekedésfejlesztési beruházásokra. Ezekből az új, elmúlt két évben elnyert európai uniós forrásokból, vissza nem térítendő támogatásokból épül ki az 1-es villamos új szakasza, újul meg az 1-es és 3-as villamos vonala, fejlesztjük a budai villamosközlekedést, veszünk új villamosokat és trolibuszokat, valósítjuk meg a Bubi projektet és dolgozunk a következő évek újabb fejlesztésein.

Forrás: bkk.hu

szerda, 20 február 2013 20:17

Elindult a Mintamenza Kispesten

Kispest, Kőbánya és Pesterzsébet, valamint PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. csatlakoznak elsőként a Mintamenza Programhoz Budapesten. A kerületek polgármesterei, a közétkeztető társaság vezetői, valamint Prohászka Béla, a Program szakmai koordinátora a mai napon aláírták a belépésről, illetve az együttműködésről szóló megállapodást. Kispesten minden óvodában és általános iskolában elindul a Mintamenza, Kőbánya és Pesterzsébet pedig kísérleti jelleggel összesen hat közintézményben vezetik be a Programot.

A Mintamenza Program legfőbb célja, hogy a csatlakozók bővítsék a közétkeztetésbe bevont nyersanyagok körét, új ételsorokat alakítsanak ki, valamint egészséges, lehetőleg helyi kistermelők és vállalkozók által előállított alapanyagokat használjanak.

A Békés megyéből 2010-ben indult programhoz Budapesten elsőként Kőbánya, Kispest és Pesterzsébet Önkormányzata, valamint az önkormányzati intézményekben a közétkeztetést biztosító PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. csatlakozik. Az erről szóló megállapodást a három kerület polgármestere, Gajda Péter, Kovács Róbert és Szabados Ákos, a társaság ügyvezetője, Süllős Gyuláné, valamint Prohászka Béla, a Program szakmai koordinátora írták alá. A szerződés értelmében a Mintamenza szakmai vezetése konzultációs lehetőséget kap az érintett óvodák és iskolák menüsorainak összeállításában, amely tanácsadás kiterjed az ételek és étlapok értékelésére, a felhasznált alapanyagok ellenőrzésére is.

Gajda Péter polgármester beszél az eseményen

Prohászka Béla Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács szerint hatalmas az igény a Mintamenza iránt. „A közétkeztetési reform szükségességét jelzi, hogy alig néhány héttel a Mintamenza budapesti meghirdetését követően egyszerre három kerület lép be a Programba. Túlzó elvárásokat azonban nem szabad támasztani ebben a fázisban” – figyelmeztet Prohászka. „A most induló szakmai együttműködés első eredményeit április végén, május elején érzékelhetik majd először a most csatlakozó közintézményekben, de akár egy év is eltelhet majd, mire az önkormányzatok, az óvodák és iskolák vezetőivel, a közétkeztetést biztosító társasággal, valamint a szülőkkel közösen kialakítjuk a Mintamenza kereteit és feltételeit” – mondta a program szakmai koordinátora.

A megállapodás aláírásának pillanatai

A megkötött megállapodással a közétkeztetés megújítása a három kerületben összesen több mint 5200 általános iskolás és óvodás korú gyermeket érint. A felek az együttműködés során azt is megvizsgálják majd, hogy a közétkeztetésre fordított normatív támogatás mennyiben elégséges az egészséges étrend kialakítására, és ennek tükrében változtatásokat is javasolnak majd a döntéshozók számára.

Az érintett kerületekben elsőként csatlakozó intézmények listája: Kispest: minden általános iskolája és óvodája. Kőbánya: Kada Mihály Általános Iskola; Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola; Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda; Kőbányai Gézengúz Óvoda. Pesterzsébet: Gézengúz Óvoda (Zalán u. 11. intézmény); József Attila Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

A havazás miatt, illetve a Budapesten és környékén jelentősen lelassult forgalomra tekintettel Tarlós István főpolgármester engedélye alapján a Budapesti Közlekedési Központ a mai napra, január 14-én hétfőn 24 óráig ingyenes tömegközlekedést biztosít a BKK teljes vonalhálózatán, azaz Budapesten és az érintett agglomerációs busz- és hév-vonalakon.

Az intézkedésről minden jegyellenőr, metróellenőr, közterület-felügyelő kiértesítését megkezdtük, és kollégáinkat utastájékoztatási feladatokra irányítjuk át. Kérjük az autósokat, hogy aki teheti, a közösségi közlekedést vegye igénybe. Kötöttpályás fővonalaink, a metrók és hévek megbízhatóan közlekednek, a villamosjáratok is néhány kivétellel járnak. A hegyvidéki buszjáratokon jelentős a fennakadás, többek között számos baleset és keresztbefordult autó miatt. Az intézkedés célja, hogy ezáltal is biztosítsuk mindenki számára az egyszerű hozzáférést a közösségi közlekedéshez, ne a jegyvásárlás legyen akadálya az autók letételének. Az intézkedés rendkívüli, kizárólag a mai napra és éjfélig szól. Ezúton is kérjük és köszönjük minden utasunk megértését a havazás miatt bekövetkezett forgalmi zavarok miatt, kollégáink azon dolgoznak, hogy a forgalom mihamarabb helyreálljon, az FKF pedig végzi az utak síkosságmentesítését.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Budapesti Közlekedési Központ

Forrás: BKK.hu

A védelmét erősítené meg az OTP Bank Ligában az őszi szezon 17 fordulója után ötödik helyen álló Budapest Honvéd labdarúgócsapata. Marco Rossi vezetőedző arról számolt be a pénteki sajtóbeszélgetésen, hogy baloldali és középső védőt mindenképpen igazolnia kell a klubnak, mert ezeken a posztokon sem mennyiségileg, sem minőségileg nem áll jól. Hozzátette, a kölcsönbe távozott Dieng Cheikh Abbas stílusának megfelelő futballista érkezése sem ártana, hogy a szenegáli csatárra épített taktikai elemek se vesszenek ki a Honvéd játékából.

"Álmodni lehet, de nagyon nehéz lesz elérni, hogy ismét indulhassunk az Európa Ligában, mert vannak klubok, amelyek jobb lehetőségekkel rendelkeznek, hogy megerősítsék a csapatukat" - mondta az olasz tréner, aki megjegyezte, a játékosaival elégedett, mert jó állapotban tértek vissza a téli szünetről, illetve az első edzések alapján a hozzáállásukkal sincsen probléma.

Ivancsics Gellért arról beszélt, jó lenne ismét kivívni az EL-szereplést, ehhez szerinte arra van szükség, hogy a minden gárda életében előforduló hullámvölgy ne az őszihez hasonló 5-6, hanem legfeljebb két mérkőzésből álljon. Kiemelte, a Magyar Kupát különösen fontosnak tartja, mert ennek a sorozatnak hagyománya van Kispesten, ráadásul ez is jó alkalmat kínál az EL-indulás kiharcolására.

Kemenes Szabolcs csapatkapitány szintén úgy vélte, elsősorban stabilabban kellene szerepelnie a csapatnak, mert azt megmutatta, hogy képes jól játszani, de ez nem minden alkalommal sikerült.

"A vezetés részéről nincs konkrétan megfogalmazott elvárás, de magunkkal szemben vagyunk annyira igényesek, hogy magasra tegyük a lécet. Személy szerint én reálisnak tartom az Európa Liga-indulást, mivel mindössze három pont a hátrányunk a harmadik Debrecennel szemben, ráadásul a Magyar Kupában is versenyben vagyunk" - mondta az MTI-nek a kapus.

A Budapest Honvéd nem utazik külföldi edzőtáborba, végig otthon készül, s hét felkészülési mérkőzést játszik. A kispestiek februárban a Magyar Kupa negyeddöntőjében a bajnokságban listavezető Győrrel találkoznak, míg a Ligakupa legjobb nyolc csapata között a Péccsel csapnak össze.

Forrás: MTI

A kép illusztráció, forrása: honvedfc.hu

1. oldal / 10