Nem született gól a Fradi-Honvéd találkozón
A Hir24.hu portál beszámolója szerint az OTP Bank Liga 20. fordulójának zárómérkőzésén a Ferencváros egy pontot szerzett a Honvéd ellen az Üllői úton. A szurkolók nagyon készültek a vasárnapi presztízsmeccsre, de szakmailag is érdekes összecsapásnak ígérkezett a Détári Lajos kezei alatt épülő Ferencváros és a nyolc mérkőzés óta veretlen Honvéd randevúja. A Fradi az előző körben Pécsen győzött, így joggal várta el a szép számú szurkolósereg, hogy hazai pályán is behúzza a három pontot.
A kép forrása: MTI, Hir24.hu
Az első percek Jovanovicról és Somaliáról szóltak, előbb a szerb ment el kétszer, majd a brazil játékos bolondította meg a Honvéd védelmének bal oldalát, a 9. percben kapufára lőtte a labdát. A 23. percben Somalia elől Sánta felszedte a labdát a 16-osnál, csakhogy a labda a vonalon kívül volt, ott fogta meg a kapus, ezt le kellett volna fújnia Szabó Zsolt játékvezetőnek. Nagyobb baj volt a hazaiak számára, hogy miután Debreceni András leütközte Somaliát, a légióst le kellett cserélni, ráadásul mint utóbb kiderült, eltört a vállcsontja a brazilnak. A 29. percben Józsi szabadrúgását védte Sánta, Jova Leventének a másik oldalon nem sok dolga akadt az első félidőben. Mint ahogyan a másodikban sem, ugyanis a Honvéd játékosai lényegében egyszer sem találták el a kaput. Maradt a 0-0, a Honvéd kilenc meccs óta veretlen, de ha nyert volna, beérte volna a Debrecentől vereséget szenvedő Videotont.
Eredmény: Ferencváros - Budapest Honvéd 0-0
Üllői út, 7000 néző, vezette: Szabó Zsolt
Ferencváros: Jova - Grúz, Balog, Klein, Sváb - Jovanovic (Beliczky 73.), Busai, Józsi , Abdi (Lisztes 56.) - Pölöskey, Somalia (Kulcsár 32.). Szakmai igazgató: Détári Lajos
Honvéd: Sánta - Lovric, Debreceni, Botis, Vidovic - Ceolin (Marshal, 75.), Hidi, Ivancsics, Tchami - Hadzic (Hajdú), Délczeg (Horváth, 87.). Vezetőedző: Supka Attila
Sárga lap: Botis (16.), Debreceni (28.), Tchami (74.)
Forrás: Hir24.hu
Európai uniós pénzből újulhat meg a kispesti Arany Óvoda
A Budapestinfo.eu portál számolt be arról, hogy a kispesti önkormányzat pályázatot nyújt be az Arany Óvoda bővítésének és felújításának finanszírozására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Ezen az úton legfeljebb 200 millió forint támogatást nyerhetnek, a szükséges 10 milliós önrészt pedig már megszavazta a képviselő-testület.
Gajda Péter polgármester a kerület hivatalos oldalának elmondta, ez a lehetőség azért jött jókor, mert 2014-től az önkormányzatnak kötelező lesz óvodai elhelyezést biztosítania a három évnél idősebb kisgyerekeknek, amihez szükség lesz a férőhelyek bővítésére. Azért az Arany Óvodát választották, mert ott jelenleg 119 gyermek gondozását látják el, és az épület adottságai itt indokolják leginkább a fejlesztést. Ha a kerület sikerrel pályázik, az elnyert összegtől függően legalább egy, de legfeljebb három csoportszobával bővülhet az intézmény.
Forrás: Budapestinfo.eu
Arany Óvoda, a kép forrása: Kispest.hu
Úszás és lovaglás - vár a MAFC
A MAFC várja az úszás és a lovaglás iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését. Úszni Kőbányán, az Újhegyi Uszodában, míg lovaglni a X-XVII. kerület határán lévő helyszínen van lehetőség.
Úszás
A MAFC úszni szerető 6-14 éves lányok és fiúk jelentkezését várja. A mozogni, sportolni vágyó fiatalok elsajátíthatják a különböző úszásnemek technikáját; fitté, egészségesebbé válhatnak. Kezdőknek heti 2-3, haladóknak heti 4 alkalommal biztosítják az úszó-foglalkozásokat.
Időpont: hétfő, kedd, csütörtök 17-18; péntek 16-17
Helyszín: Újhegyi Uszoda (X. kerület, Újhegyi út 13.)
A foglalkozásokat szakedző vezeti.
Havi részvételi díj: 7 000 Ft
Érdeklődni lehet: 06-30-319-26-14
Honlap: www.valasszsportagat.hu
Lovaglás
Futószáras oktatás 6-10 éveseknek pónin, kb. 10 éves kortól és felnőtteknek nagy lovon. Alapvető lovaglás-tudással osztálylovaglásra és tereplovaglásra várják az érdeklődőket. Legkisebbeknek lehetőségük van pónin sétalovaglásra.
Foglalkozások időpontjai: vasárnap 8-12, szerda 15-19 óra között (előzetes egyeztetés után)
Helyszín: Budapest XVII. kerület, Régivám köz 37-40. (X-XVII. kerület határán).
Árak:
futószáras oktatás: 2500 Ft/30 perc
osztálylovaglás: 3000 Ft/60 perc
tereplovaglás: 3200 Ft/60 perc
séta pónival: 2000 Ft/30 perc
A foglalkozásokat szakedző vezeti.
Érdeklődni lehet: 06-30-319-26-14
Honlap: www.valasszsportagat.hu
Köszöntjük Hölgy Olvasóinkat Nőnap Alkalmából!
Portálunk köszönti Hölgy Olvasóit Nőnap Alkalmából! Sok boldogságot kívánunk!
A Wikipédia a következőket írja a nőnapról:
A nemzetközi nőnapot március 8-án tartjuk, de kialakulása más dátumokhoz, eseményekhez is kötődik. A nőnap a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos demonstratív nap volt.
Eredete
A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami szerintük azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van.
Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén ismét napirendre került a téma: Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben. 1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva.
A II. Internacionálé VIII. kongresszusán 1910. augusztus 28. és szeptember 3. között határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközi jelleggel nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés. 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot. 1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon.
Magyarországon
Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált. Az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnap 1948-tól szovjet mintára március 8-ára esik. A nőnap Magyarországon is elvesztette az eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.
Szén-monoxid-mérgezés miatt két ember kórházba került Kispesten
Két nőt kellett kórházba szállítani kedden Kispestről szén-monoxid-mérgezés miatt - tájékoztatták a mentők és a tűzoltók illetékesei az MTI-t. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a 40 és a 70 év körüli nő egy kispesti, Kossuth Lajos utcai házban lett rosszul, már mindketten eszméletlen állapotban voltak, amikor rájuk találtak. A sérülteket a mentők a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályára szállították - közölte a szóvivő.
Forrás: MTI
A kép illusztráció, forrása: asklubo.com
Elnézte a cukormérőt, meghalt a kispesti beteg
A Blikk.hu portálon olvasható cikk szerint nem ismerte a vércukorszintmérő jelzéseit, ezért cukros vizet itatott a magas vércukrú beteggel dr. P. Nóra. A kispesti páciens röviddel később meghalt. A tragédia tavaly februárban történt, amikor U. Bálint (†50) rosszul lett kispesti otthonában. Kihívták hozzá az ügyeletet. Úgy tudjuk, a doktornő azt mondta, ezek a fokozott gyászreakció tünetei, mivel U. Bálintnak előtte halt meg az édesanyja. P. Nóra két mérővel is megmérte a vércukorszintjét, mindkettő „HI" jelzést mutatott.
Fotó: illusztráció, forrása: Blikk.hu
Erre a doktornő azt hitte, hogy „hibás", azaz rossz a mérő, ezért sűrű cukoroldatot itatott a férfival, majd elment. Egy órán belül azonban újra hívták az ügyeletet, mert U. Bálint András rosszabbul lett. Ismét P. Nóra érkezett. Újra megmérte a vércukorszintjét a férfinak, a gép megint „HI" jelzést adott. Ekkor ismét azt hitte, a gép meghibásodott.
A Blikk.hu úgy tudja, ezután derült ki az orvos számára, hogy a „HI" jelzés nem a „hiba" rövidítése, hanem azt jelenti, hogy magas a vércukorszint. Azt nem tudni, hogy miért gondolta azt, hogy a „HI" a hiba, és nem az angol high (magas) szó rövidítése. Erről a doktornőt asszisztense világosította fel. De már késő volt. Bekötött egy infúziót, majd később mentőt hívott, azonban már nem tudták újraéleszteni a férfit.
A cikk teljes terjedelmében EZEN a linken olvasható el.
Farsangi maszkabál február 11-én az Europarkban - a Kolompos zenekar is fellép
Indul a Farsangi maszkabál, amely alkalmából február 11-én szombaton 10.00-15.00 óra között Lurkókuckó várja a gyerekeket az Europarkban.
A színpadon:
- 11 óra: Mazsola Aerobik bemutatója (a Wekerlei Kultúrház támogatásával)
- 13 óra: KOLOMPOS Együttes Itt a farsang, áll a bál című műsorával. Farsangi forgatag a legnépszerűbb muzsikák és a legvidámabb játékok között. Mulathatnak, táncolhatnak kedvükre a kicsik és nagyok!
Kolompos zenekar
Kézműves udvar 10 órától:
- felvehető farsangi fejdíszek és maszkok, állatos álarcok készítése
- gipszből öntött "velencei" álarcok festése
- kiszebáb, busóálarc és diós csörgő készítése
- arcfestés kicsiknek és nagyoknak
- rengeteg játék a Játéksziget jóvoltából
A fentieken túl királyi várjáték, azaz jelmezes játékok várják kicsiket és a nagyokat egy mesés vármakett díszletei között. De lesz játszóház és népi babakonyha, rengeteg játék és ingyenes arcfestés - Játéksziget játékáruház támogatásával.
A rendezvény ingyenes, a programváltozás jogát fenntartják!
Vízművesként is trükközött az életműdíjas kispesti csaló
A BRFK az elmúlt napokban felderített egy trükkös csalássorozatot: az 56 éves P. Ottó és a 32 éves H. György ellen azért folyik eljárás, mert 2011 októberétől a Fővárosi Vízművek nevében főleg idős embereket kerestek meg azzal az ürüggyel, hogy pénzt csaljanak ki csőszerelési munkákra hivatkozva.
A BRFK felvette a kapcsolatot a Fővárosi Vízművekkel, így sikerült közelebb kerülni az elkövetők beazonosításához, és egy, a vízművektől jövő riasztás után fogták el a csalókat február 7-én, miután egy kispesti sértettől 5 millió forintot kértek, ugyancsak csőszerelés miatt. A BRFK nyomozói azonnal a helyszínre érkeztek, azonban a két férfi egy autóval megpróbált a helyszínről elmenekülni, a rövid autós üldözés után végül Kőbányán fogták el őket.
P. Ottó nem volt ismeretlen a rendőrségnek: a 32 éves férfi 2009-ben az életműdíjas csalás kapcsán vált ismertté, amikor is művészeket és tudósokat vert át, amiért hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ítéletet január 10-én hozta a Fővárosi Törvényszék, P. Ottónak a börtönbüntetését most kellett volna megkezdenie, ezt megelőzően követték el a trükkös csalásokat.
Kerek Béla rendőr őrnagy BRFK Bűnügyi Szervek Gazdaságvédelmi Főosztály Vegyes Bűncselekmények Osztály vezetője szerint "agyafúrt módszerrel" követték el a csalássorozatot, amivel mintegy 20 millió forint kárt okoztak.
A rendőrség további sértetteket is keres, akik hasonló módon vertek át a csalók.
Forrás: Origo.hu, Index.hu, MTI
A kép forrása: Origo.hu
Előadássorozat indul február 15-én a Kispesti Jézus Szíve templomban
Hat alkalomból álló előadássorozat indul február 15-én 18.00 órakor a Kispesti Jézus Szíve templomban (XIX., Áchim András u. 78.). Az előadó: dr. Pécsi Rita pedagógus, családanya.
Az előadássorozat tervezett témái:
1. Február 15. szerda, 18 óra: Nem fogad szót, hiába beszélek,... Miért van ez így? Hogyan lehet hatékonyabb a nevelés/önnevelés? Mire való az érzelmi intelligencia?
2. Február 29., szerda, 18 óra: A kisiskolások életfeladatai. Az értékelés.
3. Március 14., szerda, 18 óra: Már a szülők is döntésképtelenek? Fejleszthető-e a döntésképesség?
4. Március 31., szombat (kezdés későbbi megbeszélés szerint): Az apa szerepe a személyiségfejlődésben. A nemi identitás kialakulása
5. Április 11., szerda, 18 óra: Serdül a Kölök! / I.
6. Április 25., szerda, 18 óra: Serdül a Kölök! / II.