Két vesztes mérkőzés után a Budapest Honvéd csapata gólzáporos találkozót játszott a Kaposvárral, a szombati mérkőzésén a nemzeti ligában. A hazai kispestiek a mérkőzés végére kissé kiengedtek, de így is ők nevettek a végén.
Meg az elején is, ahol ugyan a somogyiak kezdeményezőbbek voltak, de végül a Honvéd átvette az irányítást. A kisebb helyzeteket a 20.percben már gólra is váltották. Iváncsics ugratta kia Diabyt, aki miután megszelídítette a labdát, középre adott, ahol Diarra egy furcsa mozdulattal „törte el” a játékszert, ami így a hálóban kötött ki. (1-0)
Fél óra játékot követően aztán beindult az újabb termelés. Először Baráth tekert Marshall Johnson fejére, aki a földre fejelve a labdát, gólt is fejelt, az elsőt a kispesti csapatban (2-0)
Három perccel később, a 33.percben jött a harmadik is. És ez nem számmisztika. Egy szögletet követően távolról még eltörték a labdát a fiúk, mely így lett jó. Diaby így tudta lefejelni Délczeg elé a labdát, aki estében lőtte le a földre, a játékszer így talált megint a hálóba utat. (3-0).
Aztán ismét egy egész percben, a 40.-ben a vendégek zárkóztak egy kicsit. Egy szöglet után a hazai védők bentről nézték a meccset a pályáról, így a berobbanó Zámbó Bence tisztán fejelhetett találatot érően. (3-1)
Ezt azonban a kispestiek nem hagyták annyiban, és gyorsan visszaállították a hármast közte. Előbb még Iváncsics lőtt egy kapufát, de aztán nem hibázott. Diarra először rosszul vette le a hosszú indítást, majd a labda nyomába eredt, el is vette védőjétől, majd a 16-os vonalánál középre adott, ahol Iváncsics üresen várta a bőrgolyóbist, és simán guríthatott a kapu közepébe (4-1)
A szünet után a Honvéd aztán nem hagyta alább, és ott folytatta, ahol az első félidő végetért. Leginkább átlövésekkel kísérleteztek Marco Rossi játékosai, 17-22 méterről próbálkoztak, sikertelenül. Egészen a 66.percig, amikor is egy Honvéd szögletet követően a vendég védők rosszul szabadítottak fel, hisz a labda Vécsei elé került, aki nem hezitált, és kapásból ellőtte. A labda pedig szépen csapódott a hálóba. Ismét (5-1)
Aztán a Bozsik Stadion fiai egy kicsit visszahúzták a féket, és nagyobb teret adtak az ellenfélnek. Ez pedig majdnem megbosszulta magát. Először egy elszórakozott helyzetet toroltak meg a kaposváriak, egy kontra végén Balázs lőtte meg a büntetőterület sarkáról a labdát, mely a honvédos Lovric lábán perdült fel, és védhetetlenül a háló sarkába hullott (5-2).
4 perccel a rendes játék vége előtt pedig jött egy újabb. Balázs most előkészítő volt, a befejező pedig Haruna, aki védtelenül fejelte a labdát az eltiltásából visszatérő Kemenes kapujába. (5-3)
Így lett egy gólgazdag mérkőzés a 90 percből. Ahol a publikum szép gólokat látott. Nyolcat is, mely még gombócból is sok. A mákosabb fajtából.
OTP Bank Liga, 2012/13, 8.forduló.
Budapest Honvéd – Kaposvári Rákóczi 5:3 (4:1)
Gólok: Diarra (21.), Johnson Marshal (30.), Délczeg (33.), Ivancics (44.), Vécsei (66.), ill. Zámbó (40.), Balázs B. (76.), Haruna (86.)
Helyszín: Bozsik Stadion
Nézőszám: 2000
Játékvezető: Iványi (Medovarszki, Márkus)
Bp. Honvéd
Kemenes – Lovric – Debreceni – Ignjatovic – Baráth – Hidi - Diarra (Vécsei, 46.) - Johnson (Odia, 69.) – Ivancsics – Diaby - Délczeg (Vernes, 58.)
Pad: Szemerédi; Odia, Tandia, Vécsei, Zivanovic, Vernes, Faggyas
Vezetőedző: Marco Rossi
Kaposvár
Hajdúch - Okuka (Kovács O., 60.) – Bank – Zámbó - Pavlovic (Jánvári, 78.) – Pedro – Safaric – Balázs - Oláh - Vrucina (Diallo, 69.) - Haruna
Pad: Horváth L.; Bőle, Kovács O., Diallo, Thian, Vadas, Jánvári
Vezetőedző: Prukner László
Sárga lap: Lovric (61.), Diaby (91.), ill. Zámbó (27.), Pedro (91.)
Kiállítás: -