Kispesti.hu
May 13
hétfő, 06 augusztus 2012 17:15

Honvéd: 100 Featured

Written by 
Rate this item
(0 votes)

A Honvéd tegnap első hazai meccsét is megnyerte a Diósgyőr ellen a 2012/13-as bajnokság kiírásában,

így eddig 100%-osan vezeti a tabellát 2 meccset követően.

Az első negyed órában mezőnyjáték folyt, majd a 17.percben gyorsan meg is szerezte a kispesti csapat

a vezető találatot. Diaby, egy jobb oldali előretörés után adott be, ahol Délczeg szép mozdulattal,

kapásból lőtte ki a hálót. A 34. percben a semmiből  talált egy gólt a vendég csapat, a hazaiak elaludtak,

így Seydi vezethette rá egyedül Kemenesre a labdát egy gyors kontrát követően, ezt még hárítani tudta

a kispesti kapus. Szerencsétlenségére a kipattanó Lique elé keveredett, aki élt a lehetőséggel, és egyenlített.

Az első félidőben próbálkozott a Honvéd az újabb vezetésért, de a játékrész lefújásakor maradt az egál.

A második félidőben is inkább a csata folyt tovább a középmezőnyben, aztán a Honvéd is szerzett egy

gólt a semmiből. A kispesti találat egy vendég szögletből indult, amely rosszul sikerült, így fordulhatott

egy kontrával a Honvéd, Diaby ment rá a vendégek kapusára, elsőre nem -hárított a hálóőr-, de második

nekifutásra sikerült a labdát a gólvona mögé tessékelni.

Az utolsó percekben még azért Kemenes bravúrt mutatott be, amikor hárított egy közeli fejest,

és Neki is köszönhetően maradt a győzelem, mellyel a Honvéd két forduló után vezeti a tabellát. 100%-osan.

 

Budapest Honvéd - Diósgyőr 2-1 (1-1)

OTP Bank Liga, 2.forduló, 2012/13

 

 

 

GÓLSZERZŐK
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
LAPOK

 

Read 549 times Last modified on hétfő, 06 augusztus 2012 21:39