Kispesti.hu
Mar 29
péntek, 31 március 2017 13:22

Képriport a tavaszi íjászverseny és családi napról

Written by 

A Kispesti Koppány Vezér Baranta nyolcadik éve színfoltja a kispesti sport és közéletnek.

A hagyományos magyar harcművészettel foglalkozó csapat, a mellet hogy a sportból és a kulturális programokból is ki veszi a részét, még maradék energiáját közösségi napok és versenyek szervezésére is képes fordítani.

Így március 25-ére egy íjászversenyt és családi napot szervezet, az általa kezelt Barantanyára, ami avatója is volt egyben, a Ferihegyi gyorsforgalmi út mellet található íjászpályának, aminek a rendbetételét nem rég fejezték be.

Így a Barantanya most már otthont tud adni nem csak a Baranta, Airsoft - Painball, hanem az íjászkodás szerelmeseinek is.

Vezetőjük, Dobó József "Szakál", aki csapata teljesítményéről rendkívül büszkén nyilatkozott, ez úton is invitál mindenkit, hogy ismerje meg a magyar hagyományos harcművészetet és életmódot.

Az első szép tavaszi napot egy íjászversennyel és családi nappal ünnepeltük meg.

El sem hinnénk, hogy egy hónappal ezelőtt itt még mellmagasságú dombokban állt a szemét, de tagságunk állhatatos munkájának hála, a hátsó tér is megtisztult, és fel is avattuk egy kis íjászkodással.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A A 4. Csillagösvény Íjászverseny Fair Play kupáját az EKSZeSZ AP Csapata kapta meg, sportszerű és segítőkész hozzáállásukért. Köszönjük nekik a versennyel szemben tanúsított hozzá állásukat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen, kicsit íjász párbajoztunk is, ami mostanában "archery tag" néven kezd népszerűvé válni, azonban mi már mint barantások évek óta műveljük, és a lényege az, hogy el kell találni a másikat egy nyílvesszővel.  Szoktuk párosban és csapatban is játszani, és nagyon jó élménydús szórakozás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Játszottak a legkisebbektől a legnagyobbakig, mindenki megtalálva azt ami neki tetszik...

Kardoztunk, ostoroztunk, délután airsoftot is volt. Volt aki farigcsált, beszélgettünk, ettünk, ittunk és jól érzetük magunkat.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Galéria megnyitása

Last modified on péntek, 31 március 2017 16:10