Kispesti.hu
Apr 19

Hírek
Szupererő - önismereti tanfolyam gyerekeknek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kmo.hu   
2023. december 01. péntek, 13:48

Vajon mennyi minden megelőzhető lett volna, ha az iskolában a száraz tényeken túl tanulunk önismeretről, érzelmi intelligencia fejlesztéséről, meditációról, elengedés-technikákról, tiszta kommunikációról, vagy arról, hogyan kezeljük a stresszt?

A Németi Roland által létrehozott Tudatosság Tantárgy alapján a gyerekek 5 modulon keresztül önismereti technikákat sajátíthatnak el.
Egy foglalkozás 2 órás. Kérjük, hogy minden alkalomra a gyerekek hozzanak magukkal váltóruhát!

Fontos tudnivalók még:

A program során, a nagyobb hatékonyság érdekében anyát és apát is bevonjuk, (ezt is előre egyeztetjük)

  • A tanfolyam csoportban zajlik, de igény szerint, előre egyeztetett időpontban lehetőség van egyéni gyerek facilitálásra, szintén a szülő bevonásával
  • Egy-egy alkalomra drámapedagógus, pszichológus, facilitátor, vagy pedagógus vendégtanárok is érkeznek majd a foglalkozásokra.

Ki vezeti a programot?

Németi Roland 1986-ban született Budapesten. 2019-ben alapította saját önfejlesztő platformját, az Énegyetemet, amely számos teltházas, több száz fős inspirációs estnek adott otthont.

37 éves, facilitátor, mindfulness tanár, jelenleg pszichológusnak készül. Az elmúlt években megfigyelte, hogy a gyerekek könnyen megnyílnak neki, és a jelenlétében képesek felszínre hozni és beazonosítani érzéseiket.

A tanfolyam 2022 szeptemberében indult, és 2023-ban iskolaidőben is folytatódik szeptember 9-től.

Kellő számú jelentkező esetén szerdai napon 16 órától is indul egy új csoport szeptember 6-tól!
Csatlakozás folyamatosan! Első óra kipróbáló óra ingyenes!

 

Miben más ez a tanfolyam mint a többi?

Számos hasonló innovatív képzés született az elmúlt években. A mi képzésünk  erőssége, hogy nem egy egy témát érint, hanem egy átfogó képet ad arról, mitől lesz egy ember igazán boldog és kiegyensúlyozott. Mindezekhez pedig, konkrét gyakorlatokat, eszközöket adunk az elméleteken túl.

Miben fejlődhet gyermeke a foglalkozások hatására?

  • Több önbizalom
  • Javuló társas készségek
  • Iskolai eredmények javulása
  • Még jobb kapcsolat a szülőkkel
  • Egészséges testtudat
  • Csökkent szorongás

Időpontja: minden szombaton 10.00-12.00 minden szerda 16.00-18.00

BEIRATKOZÁS

Részvételi díj: 16.000,- Ft /hó (4 alk.)
Vezeti: Németi Roland facilitátor, mindfulness tanár

További információ:
Németi Roland
Telefonszám: +36705697918
E-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Facebook: https://www.facebook.com/enegyetem/
Instagram: https://www.instagram.com/enegyetem/

 

 

 
Lángra kapott egy csuklós busz kereke PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. november 27. hétfő, 21:09

A Kós Károly térre riasztották a tűzoltókat.

Kigyulladt egy csuklós busz jobb hátsó kereke Budapest XIX. kerületében, a Kós Károly téren. A sofőr egy porral oltóval eloltotta a lángokat. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral visszahűtik és hőkamerával átvizsgálják a BKV-autóbuszt.

Kép: illusztráció

 
Emelkednek a Magyar Posta levélfeladásainak díjai januártól PDF Nyomtatás E-mail
Írta: mti.hu   
2023. november 24. péntek, 21:37

A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti tömegkategóriákban a belföldi elsőbbségi levél díja 300 forintról 330-ra, míg a belföldi nem elsőbbségi levél díja 210-ről 230 forintra nő.
Ezzel a Magyar Posta levélfeladási díjai régiós viszonylatban továbbra is a legalacsonyabbak közé fognak tartozni - jelezték.
A papíralapú feladásoknál az ajánlott levelekért 60 forinttal, a tértivevényes levelekért pedig 45 forinttal kell majd többet fizetni. Az elektronikus adattal feladott ajánlott és tértivevényes levélküldemények tarifája 55, illetve 40 forinttal emelkedik.
A Magyar Posta évente közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90 százalékát továbbra is az üzleti partnerek adják fel. A lakosság által feladott levelek mennyisége alacsony, átlagosan évente csak 1-2 levelet ad fel egy magánszemély - ismertette a vállalat.

 
Kispesti remény: új tulajdonosa lehet a Honvédnak PDF Nyomtatás E-mail
Írta: sportal.hu   
2023. november 23. csütörtök, 22:59

A pályán és azon kívül sem mennek jól a Bp. Honvéd dolgai, de a helyzet változhat: a hírek szerint akadnak érdeklődők a klub iránt, sőt az egyik cég talán már több is annál…

Túlzás lenne azt állítani, hogy mostanság minden szép és jó Kispesten – de a jövőben akár még az is lehet...

Aki kicsit is jártas a Honvéd (közel)múltjában, tudja, a 2017 májusában elhódított bajnoki címet fokozatos visszaesés követte, az utóbbi évek sokkal inkább szóltak a szenvedésről, mintsem a sikerekről. Azt nincs okunk feltételezni, hogy 2019 áprilisában, amikor a Metalcom csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt. megvásárolta a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos tulajdonrészét George F. Hemingwaytől, az új tulajdonosokat, Mendelényi Dánielt és Bozó Zoltánt a rossz szándék vezérelte, annyi azonban kijelenthető: a mélyrepülés azóta tart. Igaz ez még akkor is, ha 2020 júniusában Magyar Kupa-győzelmet lehetett ünnepelni Kispesten – a bajnokságban ugyanakkor egyre lejjebb csúszott a Honvéd, mígnem az előző idény végén kiesett az NB I-ből.

Akkor már súlyos anyagi gondokról is szóltak a hírek, miközben nyilvánvalóan nem csak az öltözőben, az emeleti irodákban sem mentek rendben a dolgok. Időközben több futballista, valamint vezető pozíciót betöltő munkatárs is távozott, volt, aki önszántából, volt, aki közös megegyezéssel, de voltak olyanok is, akiket elküldtek – úgy tudjuk, utóbbiak közül azóta többen is beperelték a klubot a szerintük jogos jussukat követelve. Mások mellett a szégyenteljes kiesésben jelentős szerepet játszó horvát tanácsadó, a skót sportigazgató, a horvát vezetőedző és a szerb légiós is szeretne még egy bőrt lehúzni a Honvédról – ha már az ő képén nincs…

Szóval, finoman fogalmazva sem rózsás a helyzet a XIX. kerületben.

Reménykedni persze lehet abban, hogy jobbra fordul ez a helyzet – és úgy tűnik, most van némi ok a bizakodásra. George F. Hemingway óta tudjuk, hogy jóformán minden pénzre váltható („A családomon kívül minden eladó” – mondta egyszer a rutinos üzletember), a hírek szerint immár a Honvéd tulajdonjoga is.

A Sportál úgy értesült, hogy akadnak érdeklődők a klub iránt, sőt van, aki már talán többnek is tekinthető szimpla érdeklődőnél. Egy elektromos gépjárművek gyártására szakosodott, világszerte elismert kínai cégről lehet szó, amely már megvetette lábát Magyarországon, de további beruházásokat tervez.

A vállalat képviselői állítólag a piros-feketék legutóbbi, Ajka elleni hazai mérkőzésén már a Bozsik Aréna VIP-lelátóján foglaltak helyet. Szerepvállalásuk alighanem megoldaná a pályán kívüli problémákat, onnantól fogva a pályán lévőkön lenne a sor, hogy bizonyítsák, a 14-szeres magyar bajnoknak nem a másodosztályban van a helye. Tekintve, hogy a csapat jelenleg a tizedik a tabellán és 15 pontos lemaradása van a feljutást érő második helyet elfoglaló Nyíregyházával szemben, a feljutásról nem érdemes beszélni, de egy stabil, a következő idényben már a visszakerülésért küzdő együttes kialakításáról talán lehet – feltéve, hogy mihamarabb rendeződik a klub helyzete.

Értesülésünkkel kapcsolatban természetesen megkerestük a Bp. Honvédot, a következő választ kaptuk: „Tulajdonosváltás esetén átvilágítás történne a klubnál, ilyen viszont nem zajlik nálunk.”

Egyelőre itt a történet vége – folytatása azért lehet.

 

 

 
Közlekedési változások november 19-én, vasárnap a Magyarország - Monenegró mérkőzés idején PDF Nyomtatás E-mail
Írta: bkk.hu   
2023. november 19. vasárnap, 00:50

A Puskás Arénában rendezik meg november 19-én, vasárnap 15 órai kezdettel a Magyarország–Montenegró válogatott labdarúgó mérkőzést. A stadion környékén már 13 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. Az arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK azt kéri, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg. Ennek érdekében a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos.

Eljutás a stadionba

A stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni. A stadion gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.

A környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri a szurkolókat, hogy a megszokottnál sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési eszközökkel, elsősorban az M2-es és az M4-es metróval, valamint az 1-es villamossal közelítsék meg az arénát:

a belváros felől az M2-es vagy az M4-es metróval a Keleti pályaudvar állomásnál leszállva, majd a Verseny utcán és a Dózsa György úton át gyalog;

az Örs vezér tere felől az M2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásnál leszállva, majd a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog;

az 1-es villamossal utazóknak a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) az Egressy út / Hungária körút megállóhelytől az Egressy úton keresztül gyalog, a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelytől a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog;

a Thököly úton közlekedő autóbuszokkal a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Reiner Frigyes park megállónál leszállva, majd gyalog a Dózsa György úton át érhetők el, a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) pedig a Stefánia út / Thököly út megállóhelytől gyalog a Stefánia úton.

 

 
Búcsúzik a magyar sportfogadóktól a Bet365 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: 24.hu   
2023. november 19. vasárnap, 00:25

Kivonul a magyar szerencsejáték-piacról a Bet365, írja a 444.

A világ egyik legnagyobb online szerencsejátékos cége pénteken erről tájékoztatták a magyarországi felhasználókat:

működésünk felülvizsgálatát követően sajnálattal tájékoztatjuk, hogy 2023. november 20-val felfüggesztjük az Ön országának lakosai számára nyújtott szolgáltatásainkat.

A lap egyébként az oldalra már pénteken sem tudott belépni, hibaüzenetet kaptak a linken.

Az online szerencsejáték-szervező cég azt is írta az emailben, hogy minden már megtett, de november 17-ig le nem zárult fogadás érvényben marad, azokat „a szokásos módon” rendezik, a nyereményeket az ügyfél számláján írják jóvá.

Az ügyfelek december 4-ig tudnak bejelentkezni a felhasználói fiókjukba, és eddig kezdeményezhetnek kifizetést is a számlájukról. Ezután „már nem fog tudni hozzáférni a számlájához és velünk kell kapcsolatba lépnie, hogy kifizetést indíthasson” – írták a levélben.

Mint ismert, Magyarországon júliusban letiltották a be- és kifizetéseket az illegális szerencsejáték-oldalakra, de alternatív linkeken továbbra is elérhetőek maradtak.

 

 
Budapest 150: Együtt a város! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: 150.budapest.hu   
2023. november 18. szombat, 23:40

Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját látványos programsorozattal ünnepli a főváros.

Budapest az ellentétek városa, az elmúlt másfél évszázad tapasztalataiból pedig tudjuk, hogy a város akkor sikeres, ha ezek az ellentétek nem kioltják, hanem kiegészítik egymást. Részletek ide kattintva olvashatók.

 

 
A férfit zavarta a hajléktalan nő PDF Nyomtatás E-mail
Írta: rtl.hu   
2023. november 18. szombat, 23:03

Bűnt követett el, de nem tartja magát gyilkosnak – ezt mondta a bíróságon a férfi, akit egy hajléktalan megölésével vádolnak. Az ügyészség szerint 3 éve télen azért öntötte le az alvó nőt egy vödör vízzel Kispesten, mert zavarta, hogy a házuk mellett él. Áldozata reggelre kihűlt. A felsőfokú végzettségű családapa akár 20 évet is kaphat.

Kép: illusztráció

 


7. oldal / 445