Kispesten őrzik Simicska Lajos elhordott hirdetőoszlopait |
|
|
|
Írta: mandiner.hu
|
2016. január 08. péntek, 19:29 |
Egy drónokkal foglalkozó budapesti cég akkumulátorteszt közben akadt rá a Mahir fővárosi önkormányzat által lebontott és elszállított hirdetőoszlopaira egy kispesti gyártelepen.
|
Írta: Fehér Tibor
|
2016. január 08. péntek, 13:11 |
A KMO gazdag programkínálatából nem csak felnőttek, de a gyerekek is kedvükre válogathatnak.
Részletek a képre kattintva olvashatók.
|
Mávinform: helyreállt a vasúti közlekedés az országban |
|
|
|
Írta: mti.hu
|
2016. január 08. péntek, 13:06 |
Helyreállt a vasúti közlekedés az országban csütörtök délutánra - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Kavalecz Imre azt írta: megjavították a sérült felsővezetéket, ezért már mindkét vágányon járnak a vonatok a budapesti Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között. Hozzátette: folyamatosan áll helyre a menetrendszerű vonatközlekedés. Hajnalban, sőt még délelőtt is a vasúti pályákra dőlt fák okoztak gondot Somogyban, valamint Baranyában. Mostanra már mindenhol zavartalanul járnak a vonatok. Kora délután Kavalecz Imre arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megsérült az áramszedője egy InterCity vonat mozdonyának a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között. A szerelvény a nyílt pályán vesztegelt, és amíg javították, a két állomás között csak az egyik vágányon jártak a vonatok. Emiatt 30-40 percet késtek a szerelvények a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Szeged és a Budapest-Lajosmizse vonalon. Csütörtök reggel pedig a sajtóügyeletes azt írta, hogy fák dőltek a sínekre Áta és Villány, Bóly és Villány, valamint Babócsa és Vízvár között, ezért ezeken a szakaszokon ideiglenesen nem jártak a vonatok.
|
Harminc-negyven percet késnek a vonatok a Budapest-Cegléd vonalon |
|
|
|
Írta: mti.hu
|
2016. január 07. csütörtök, 15:48 |
Harminc-negyven percet késnek a vonatok csütörtök délután a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Szeged és a Budapest-Lajosmizse vonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Kavalecz Imre azt írta: a késések oka, hogy megsérült az áramszedője egy InterCity vonat mozdonyának a budapesti Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között. A szerelvény jelenleg a nyílt pályán vesztegel, és javítják azt, ezért a két állomás között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. A meghibásodás miatt a Nyugati pályaudvarról a Debrecen-Nyíregyháza-Szerencs-Miskolc útirányon át a Keleti pályaudvarra közlekedő "kör" InterCity is jelentős késéssel közlekedik majd.
|
Írta: fszek.hu
|
2016. január 07. csütörtök, 08:37 |
Véradás a kispesti Üllői úti könyvtárban 2016. január 7-én.
A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete önkéntes véradást tart a kispesti Üllői úti könyvtárban 2016. január 7-én (csütörtökön) 15:00-18:00 óráig.
Személyi igazolvány, TAJ és lakcímigazoló kártya szükséges a regisztrációhoz. Véradás előtt bőséges folyadékfogyasztás és kellő étkezés ajánlott!
Véradó lehet mindenki, aki:
- egészségesnek érzi magát
- a véradásra elhozta magával eredeti TAJ-kártyáját (vagy EU-s TAJ-kártya is jó), lakcímkártyáját, személyi igazolványát
- elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves
- testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot
- a tetoválás és a testékszer nem akadály, ha eltelt fél év, mióta elkészültek.
A véradást egy orvosi vizsgálat előzi meg, ahol a vizsgálóorvos dönti el, hogy végül adhat-e vért a jelentkező. Bővebb információ: www.veradas.hu
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kispesti Üllői úti könyvtára 1191 Budapest, Üllői út 255. Tel:+36 (1) 281-1163 http://www.fszek.hu/ulloi http://www.facebook.com/fszekulloi
|
BÖLCSŐDENYITOGATÓ A WEKERLEI KULTÚRHÁZBAN |
|
|
|
Írta: wkk.kispest.hu
|
2016. január 06. szerda, 22:42 |
2016. január 16-án, szombaton délelőtt bölcsődei tájékoztatóra várja a WKK azokat az
anyukákat és apukákat, akik a közeljövőben szeretnék gyermeküket a bölcsőde
gondozó szárnyaira bízni.
Másodszor kerül sor olyan átfogó, beszélgetéssel egybe kötött programra, ahol a kispesti
bölcsődéket ismerhetik meg az érdeklődők. A délelőtt folyamán a szülők találkozhatnak a
kerületi bölcsődék vezetőivel, a kötetlen beszélgetés során hallhatnak a bölcsik szokásairól
és feltehetik egyéni kérdéseiket.
Meghívott vendégek: Brinza Istvánné, az Egyesített bölcsődék vezetője és a kerületi
bölcsődék vezetői.
A piciket játszószőnyeg várja!
A részvétel ingyenes!
Időpont: Január 16., szombat 10.00-12.00
Helyszín: Wekerlei Kultúrház és Könyvtár
1192 Budapest, Petur u. 7. Tel.: 282 9895, 358 0690
wkk.kispest.hu
|
Busz és autó karambolozott az Üllői úton |
|
|
|
Írta: katasztrofavedelem.hu
|
2016. január 06. szerda, 07:08 |
A baleset a Határ úti csomópont közelében történt.
Összeütközött egy személyautó és egy autóbusz kedd este Budapest XIX. kerületében, az Üllői úton, a Határ úti csomópont közelében. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. Elsődleges információink szerint az eset során egy ember megsérült, ezért őt a mentők ellátták. Olvasható a katasztrófavédelem honlapján.
Képünk illusztráció. |
Csok - A csalad.hu portálon ismertetik az új otthonteremtési program részleteit |
|
|
|
Írta: mti.hu
|
2016. január 05. kedd, 15:38 |
A csalad.hu portálon ismerteti a kormány az új otthonteremtési programjának részleteit; a családosoknak, vagy a gyerekeket vállalóknak szóló tájékoztató tartalmazza a kedvezmény igénybevételének feltételeit.
Kép: internet
A tavaly július 1-jével bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján. A legfontosabb változások között említették, hogy a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál. Eltörlik továbbá az ingatlanokra előírt 160 négyzetméteres felső mérethatárt, ez azt jelenti, hogy az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igényelhető lesz a csok. Januártól a külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba, ez - a közlés szerint - elősegítheti, hogy a külföldön munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni. Az előre vállalt gyermekek esetében elegendő, ha csak az egyik szülő 40 év alatti. A változások közé tartozik, hogy az igénylésnél már nemcsak a 16, hanem a 20 év alatti eltartottakat is figyelembe lehet venni, felsőoktatási továbbtanulás esetén pedig a 25 év alattiakat is. A használt lakóingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén járó csok alapösszege 10 százalékkal emelkedik, így egy gyermek után 550-660 ezer forint, két gyermek után 880 ezer-1,43 millió, három gyermek után 1,32-2,2 millió, négy vagy több gyermek után 1,76-2,75 millió forint jár. Az újonnan épített vagy vásárolt lakóingatlanok esetében a kedvezmény egy gyermek esetén 600 ezer forintra nő, két gyermek esetén 2,6 millióra, míg három vagy több gyermek esetén 10 millió forintra. Az új lakóingatlant építő vagy vásárló családok közül azoknál, akik jelenleg három vagy több gyermeket nevelnek, illetve a jövőben (a meglévő gyermekeket is figyelembe véve) legalább három gyermek felnevelését vállalják, a normál szabályokhoz képest többletkedvezmények is vannak. Eszerint akár három gyermeket is lehet majd előre vállalni, melynek határideje 10 év lesz. Ez a határidő akkor is, ha a meglévők mellé csak egy vagy két gyermeket vállalnak, de ezzel a gyermekek létszáma eléri a legalább hármat. Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál, akik után korábban már igénybevettek csokot, vagy a szocpolt, de a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió forintos kedvezményből le kell vonni. A megvásárolandó új lakásnak legalább 60 négyzetméternek, míg családi ház esetén legalább 90 négyzetméternek kell lennie. Nem feltétel, hogy az igénylőnek vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor. Az érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek. A kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig igényelhető. A csok bővítésével egyidejűleg ugyanakkor - a visszaélések kiszűrése érdekében - több plusz feltételt is beépítettek rendszerbe, ezek közé tartozik a büntetlen előélet (vagyon elleni bűncselekmények tekintetében). A három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál a feltételek közé tartozik, hogy az igénylő nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben, továbbá az igénylést megelőzően legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett. A tájékoztatás szerint ebbe nem számít bele a közfoglalkoztatás. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton azt közölte, az új programmal kapcsolatos konkrét kérdésekkel már hívható az Emmi 06-1-795-31-68 telefonos ügyfélszolgálata. Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkár pedig azt mondta, az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket, tájékozódhatnak és beadhatják kérelmüket.
|
|
|