Program
|
Írta: kmo.hu
|
2018. szeptember 14. péntek, 09:21 |
Idén szeptember 29-én szombaton lesz a már hagyományos Mihály–napi Búcsú a kispesti Templom téren, változatos színpadi programokkal, neves művészek fellépéseivel, kézműves, kirakodó vásárral egybekötve. A nyárbúcsúztató esemény mindig érdekes színfolt a kerületben. Vásári forgatag, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló muzsika fogadja majd az érdeklődő sokaságot, mely igazi családi kikapcsolódást ígér.
|
Országos hírek
|
Írta: index.hu
|
2018. szeptember 14. péntek, 06:18 |
Az M0-s autóút déli szakaszának felújítása miatt egyre több a dugó, ezért új forgalmi rend lép majd életbe a környéken, hogy a torlódásukat csökkentsék, írja a Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye.
Új forgalmi rend lesz az M0-s déli szakaszának felújítása miatt
Az új forgalmi rend szerint
a Hárosi Duna-hídon a munkaterület mellett a jelenlegi 2x2 sáv helyett 2+3 sávon haladhat majd a forgalom. A Csepel szigetről az M1-es autópálya felé három sávot alakítanak ki úgy, hogy az eddigiekhez képest szűkített és keskenyebb sávokon haladhatnak majd az autósok.
Az indoklás szerint főirány áteresztőképessége ezzel a megoldással jelentősen emelkedhet. A keskenyebb forgalmi sávok alkalmazása a tereléseknél Nyugat-Európában bevett és Magyarországon is bevett, viszont a szabályok betartása miatt fokozott rendőri jelenlét lesz a környéken.
A Soroksári Duna-hídon a keresztmetszeti kialakítás nem teszi lehetővé újabb forgalmi sáv kijelölését. Itt a terelés előtt a Csepel-szigetről felhajtók besorolását az autóút forgalmába a megszokottnál hosszabb gyorsítósávok kiépítésével fogják segíteni. |
Őszi, 10. Garázsvásár Fesztivál |
|
|
|
Program
|
Írta: Facebook.com
|
2018. szeptember 14. péntek, 06:03 |
Wekerletelep hagyományos őszi Fesztiválja, immáron 10. alkalommal! A JUBILEUM alkalmából JÓTÉKONYSÁGI SÜTIVÁSÁR!!!
A helyszínek listája: 1 Ady Endre út 9. 2a Ady Endre út 17. (Huba sarok) 2b Huba u. 4/1. 3 Baross u. 25/1. 4 Gellért u. 17/1. 5a Hungária út 26. 5b Vajk utca 6/1. 6 Mészáros Lőrinc u 27. 7 Mészáros Lőrinc u. 36. 8 Nádasdy u. 22. 9a Pannónia út 23. 9b Pannónia út 29. 10 Szendrő köz 5/4. 11a Szondi tér 3. 11b Baross u. 39. 12a Szőnyi köz 3. 12b Szőnyi köz 2. 13a Thököly u. 8. 13b Kós Károly tér 1. 14a Újlaki u. 8. 14b Újlaki u. 10. 15 Zoltán u. 26. PÉKSÉG 16 Zoltán u. 54/1.
A 10., jubileumi alkalom alkalmából JÓTÉKONYSÁGI SÜTIVÁSÁRT is tartanak a Fesztivál alatt, melynek bevételét a következőre fordítanák: a Kispesti Szombati Tanodában járó gyerekek szívesen járnának iskolatársaikhoz hasonlóan edzésekre, különórákra, de erre nincs lehetőségük, mert a szüleik nem tudják őket hozni vinni, és az anyagiakat se tudják fedezni. A tanodában dolgozó wekerlei önkéntesek segítenék a családokat a hozás vivésben, de az edzések, különórák ára a sütikből bejövő adományokból jönne össze. |
Ideiglenes forgalomkorlátozás Kispesten |
|
|
|
Közélet
|
Írta: police.hu
|
2018. szeptember 13. csütörtök, 11:52 |
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. szeptember 15-én és szeptember 16-án Budapest XIX. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Lezárhatják!
2018. szeptember 15-én 8 órától
2018. szeptember 16-án 24 óráig a Budapest XIX.,
Hungária utat, a Kós Károly tér és a Vajk utca között.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!
|
Hétvégén újra itt vannak a wekerlei napok |
|
|
|
Program
|
Írta: wekerletelep.hu
|
2018. szeptember 12. szerda, 05:40 |
A rendezvény plakátján a programok:
Mór városának bemutatkozására a rendezvény első napján, szombaton kerül sor az alábbiak szerint:
13- 14 óra között a Képző és Iparművészeti Szabadiskola kiállításának megnyitója és a Liederkreis Német Nemzetiségi Kamarakórus bemutatkozása a Társaskör pincegalériájában.
14-15 óra között a Kamarakórus fellépése a Kós Károly téren , majd pedig Wekerle Sándor szobrának ünnepélyes megkoszorúzása többek között Mór város polgármestere, Kispest polgármestere és a Brindisi Borrend részvételével.
|
Fontos védő tér vissza a Honvédba a Fradi ellen |
|
|
|
Sport
|
Írta: nb1.hu
|
2018. szeptember 11. kedd, 19:22 |
A hétvégi pihenőt követően hétfőn kezdte újra az edzéseket a Budapest Honvéd FC felnőttcsapata. Supka Attila együttesére a hétvégén jelentős erőpróba vár, hiszen a második helyezett Honvéd az éllovas Ferencvárosi TC-t fogadja, s amennyiben megfosztja veretlenségétől a riválist, a tabellán is megelőzi - jelentette a Honvéd honlapja.
Az együttes tagjaira kedden és szerdán is két edzés vár, a hét első felében még a fizikai felkészítés a hangsúlyosabb, utána pedig már a – remélhetőleg nyerő – taktikára fókuszál a gárda. Jó hír, hogy az Újpest ellen térdsérülést szenvedő Baráth Botond a múlt heti rehabilitációs tréningeket követően most már a társakkal együtt edzett, s végzett el minden gyakorlatot.
Az FTC elleni találkozóra csütörtöktől lehet belépőket vásárolni.
A pénztárak nyitvatartása a héten
Bozsik Stadion
Szeptember 13., csütörtök: 16–19
Szeptember 14., péntek: 16–19
|
Illetéktelenek hivatkoznak a FŐTÁV-ra. |
|
|
|
Országos hírek
|
Írta: fotav.hu
|
2018. szeptember 08. szombat, 21:46 |
Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a FŐTÁV-ra hivatkozva illetéktelenek próbáltak távfűtéses lakásokba bejutni a fővárosban különböző indokokkal.
A FŐTÁV Zrt. felhívja a lakosság figyelmét, hogy szakemberei minden esetben a társaság emblémájával jól látható módon ellátott munkaruhát viselnek, és arcképes azonosító kártyával rendelkeznek, továbbá a FŐTÁV Zrt.-nek nincs ma már egyetlen olyan szolgáltatása sem, amelyért a szakemberek a helyszínen készpénzt kérnének el, vagy ne előre egyeztetett időpontban végeznének munkát. Semmi esetre sem köthető tehát a szolgáltatóhoz, ha ilyen esettel találkoznak a fogyasztók.
A FŐTÁV Zrt. kéri a lakosságot, hogy amennyiben a társaságra hivatkozva munkavégzési indokkal szerelők akarnak az Önök lakásába bemenni, hívják a távhőszolgáltató telefonos ügyfélszolgálatát – a 06 1 700 7000-es számon – és ha kiderül, hogy az épületből mások sem hívtak ki FŐTÁV-os szerelőt, ne engedjenek be idegeneket a lakásukba. A FŐTÁV Zrt. egyben kéri a fogyasztókat, hogy akivel ilyen káreset történik, az forduljon a rendőrséghez.
FŐTÁV Zrt.
|
Kék hírek
|
Írta: katasztrofavedelem.hu
|
2018. szeptember 06. csütörtök, 15:17 |
A tűzeset során senki nem sérült meg. Kigyulladt egy személygépkocsi Kispesten, a Vas Gereben utcában. A főváros hivatásos tűzoltói megkezdték az oltási munkálatokat, amelynek idején forgalomkorlátozásra kell számítani a helyszínen. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Kép: kispesti.hu archívum |
BARANTA - a Kispesti Baranta kör edzései |
|
|
|
Program
|
Írta: kmo.hu
|
2018. szeptember 05. szerda, 13:44 |
Hagyományos fegyveres harcművészet
Ha tudni szeretné, hogyan küzdöttek őseink a csatamezőkön, a pusztákban, a mindennapjaikban, ha érdekli a magyar kultúra, ha részt akar venni abban a harcban, amit őseink kezdtek és unokáink fognak befejezni, ha nem csak dísz, hanem a mindennapi életben is használható tudásra vágyik... várja a baranta.
Ingyenes bemutató óra: 2018. szeptember 8. // regisztrációhoz kattintson ide Indul: 2018. szeptember 10. hétfő 18.00 Időpontja: hétfő 18.00-19.20, szombat 16.00-18.00 Helyszín: KMO Mozgásműhely (1191 Bp., Szabó Ervin u. 4. )
Részvételi díj: 6.000,- Ft/fő/hó
Vezeti: Dobó József csapatkapitány (kispestszovetseg.org, FB: koppanybaranta)
További információ: kispestszovetseg.org, FB: koppanybaranta
|
Program
|
Írta: wkk.kispest.hu
|
2018. szeptember 04. kedd, 19:31 |
Kedves Önkéntes Véradók!
A Magyar Vöröskereszt önkéntes véradást hirdet szeptember 7-én, pénteken 14.00–18.30-ig a Wekerlei Kultúrházban.
Kérjük, a regisztrációhoz hozza magával a személyi igazolványát, lakcím kártyáját és az eredeti Taj kártyáját! A véradás előtt bőséges folyadék fogyasztása szükséges! Véradásra 18 és 60 éves kor között van lehetőség.
Szeretettel várjuk! Köszönjük, ha módjában áll segíteni!
|
|
|