Évértékelő a XIX. kerületben |
|
|
|
Írta: police.hu
|
2015. március 24. kedd, 22:11 |
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányságán Plánk Róbert r. ezredes 2015. március 24-én értékelte a kapitányság 2014. évben végzett munkáját.
Kép forrása: police.hu
Az állománygyűlés elöljárója Bucsek Gábor r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya volt, a rendezvényen részt vett Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője, Vinczek György, a kerület alpolgármestere, dr. Urbán Ildikó, a XVIII. és XIX. kerületi Bíróság elnökhelyettese, valamint dr. Somodiné dr. Valló Erika, a Budapest XVIII. és XIX. kerületi Ügyészség vezetőhelyettes ügyésze.
Plánk Róbert r. ezredes, a kerületi rendőrkapitányság vezetője a tavalyi évet sikeresnek értékelte. A regisztrált bűncselekmények száma, valamint a közterületen leggyakrabban előforduló bűncselekmények – rablás, garázdaság, rongálás, testi sértés – száma az elmúlt egy évben csökkent, valamint nyomozásuk eredményességi mutatója javult.
Az ezredes külön kiemelte a Kispesti Önkormányzattal és a kerületben tevékenykedő, két polgárőr egyesülettel (Kispesti Készenléti Polgárőr Egyesülettel és a Dél-Pesti Autóvadász és Polgárőr Egyesülettel) a 2014-es évben folyó együttműködés hatékonyságát.
A kapitányságvezető az idei év legfontosabb feladataként a tavalyi eredmények szinten tartását, a hatékonyság növelését tűzte ki célul.
Évértékelő beszédében külön hangsúlyozta a kerületi lakosok rendőrségbe vetett bizalmának és szubjektív biztonságérzet erősítésének fontosságát. |
Gyűjtés a Kárpátalajai Magyaroknak |
|
|
|
Írta: Dobó József "Szakál"
|
2015. március 19. csütörtök, 13:27 |
Sajnos vannak testvéreink akik előttünk járnak a nyomorúságban, és a vészkorszakot nem idézik, hanem élik. Nekik most minden segítségre szükség van. Ezért arra kérjük Barantás harcostársainkat, és minden Magyar Testvérünket, hogy ha tud segítsen. A Csikó viadal alatt várjuk mindenki pénzadományát, hogy Kárpátaljai testvéreinket megsegíthessük.
Az V. Országos Csikó Baranta Viadal regisztrációs díját nem emeltül hiába a nehézségek, mert tudjuk, hogy ma Magyarországon szinte mindenki egyre nehezebb helyzetben van. Így mi azt szeretnénk, hogy azok is el tudjanak indulni a viadalon, akik további pluszkiadásokat nem tudnának elviselni.
DE!!!
Akinek van lehetősége, az segítsen.
Dobó József "Szakál" Kispesti Koppány Vezér Baranta
További információ a képre kattintva olvasható. |
Írta: baptista.hu
|
2015. március 13. péntek, 10:34 |
2015. március 8-án mintegy 100 fő fogadta el a Kispesti Baptista Gyülekezet meghívást arra a regionális női csendesnapra amelyet a Nemzetközi (Keresztyén) Nőnap alkalmából szerveztek a kispesti lányok-asszonyok.
Kép: baptista.hu
A résztvevők elsősorban Budapest és környékéről érkeztek, de voltak résztvevők Amerikából, Afrikából, sőt még Kínából is.
A csendesnap vendég előadója Eszes Tünde volt, aki a Csömör-Cinkotai Gyülekezet lelkipásztor-néja és aki egyúttal az MBE Nőbizottságának is aktív tagja. Az alkalom fő szervezője és háziasszonya pedig Mészárosné dr. Seres Leila volt, aki a kispesti gyülekezet lelkipásztornéja és az MBE Baptisták az Egészségért Munkacsoport egyik vezetője.
A konferencia témája egy bibliai történetre épült, melynek címe: "Abigail, egy törékeny asszony a békéltetés szolgálatában." (1. Sámuel 25,1-42) Az istentiszteleten nagyon szép szolgálatot végzett a csömör-cinkotai énekegyüttes és a kispesti nőikar. A csendesnap témáját csoportos beszélgetés során dolgozták fel a résztvevők, amiről később rövid bizonyságtételben számoltak be a képviselők.
A déli órákban és az alkalom végén a vendégek bőséges vendéglátásban részesültek. A gyülekezet férfi tagjai egy-egy igekockát és virágszálat (tulipánt) adtak a jelenlévő hölgyeknek, majd az asztalok körüli szolgálatban serénykedtek egész nap. Igaznak bizonyult ezen a napon is a Biblia idevonatkozó megállapítása: "Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél..." (Példabeszédek 31,10)
|
Ünnepi megemlékezés március 15-én |
|
|
|
Írta: kispest.hu
|
2015. március 11. szerda, 16:00 |
Kispest Önkormányzata ünnepi megemlékezést és koszorúzást tart az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából 2015. március 15-én 16.00-kor a Kossuth téri emlékműnél. Ünnepi beszédet mond Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője.
Az ünnepség előtt, 15.00-kor a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala szervezésében közös szavalás lesz a szabadságharc hőseinek emlékére.
|
Írta: Fehér Tibor
|
2015. március 09. hétfő, 08:36 |
Végleg bezárt a Kossuth téren levő jegypénztár. Sokan szerették személyesen megvenni a jegyüket és bérletüket a pénztárostól, aki segített eligazodni a jegyek kavalkádjában is. Ezen túl már erre nincs lehetőségünk csak a közeli a automatánál vásárolhatunk. Civilizált világunkban gépek veszik át az emberek szerepét.
Képre kattintva a plakátot láthatjuk.
Már nem a pénztárnál, az automatánál állhatunk sorba.
|
Huszárkíséret búcsúztatta a Magyar Lovas Kör elnökét |
|
|
|
Írta: lovasok.hu
|
2015. március 06. péntek, 22:50 |
2015. március 3-án, a Kispesti Öreg temetőben kísérték utolsó útjára Pajlócz Andrást, a Magyar Lovas Kör elnökét. Életművének büszke mementója volt a tiszteletére érkezett huszárkíséret.
Huszárkíséret Pajlócz András emléke előtt tisztelegve. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.
A temetésen az égi borút néha feloldotta egy kis napsütés, ahogy a bánatot is átjárta az emlékezés derűje. Pajlócz Andrástól a magyar lovas hagyományokat hittel ápoló, szívében hortobágyi lovas-embertől Haga Zsuzsanna fotóival búcsúzunk. Emlékét hitvallásában őrizzük: Mindent a magyar lóért! Forrás: lovasok.hu |
Turisztikai kalauz Wekerléhez |
|
|
|
2015. február 22. vasárnap, 12:11 |
Február 21-én, szombaton rendkívüli idegenvezetést szerveztek a Wekerletelepre. Az esemény az Idegenvezetők Napjához kapcsolódott. Erre az alkalomra egy turisztikai könyvet is kiadtak a rendezők.
A Wekerletelep építését 1908 őszén kezdték meg. Ennek kapcsán a centenárium évében, 2008-ban különböző programokkal kedveskedtek az 1986-ban újra alakult Wekerlei Társaskör tagjai az itt élő családok számára. Ebben az évben adtak ki utoljára könyvet a telepről.
A résztvevők egy rövid séta alkalmával megtekinthették többek között a régi postát, a száz éves Kós Károly Általános Iskolát, illetve az egykori igazgatói házat. A helytörténeti séta során elhangzott, hogy a világ minden tájáról érkeznek ide turisták, emiatt szerettek volna egy olyan kiadványt megalkotni, ami körbevezeti az olvasót Wekerlén. Fotókon, történeteken és a telep történelmén túl, egy térképet is tartalmaz a most megjelent füzet, ami egy sétát ajánl az olvasónak. QR-kódok alapján több információhoz is hozzájuthatnak azok, akik szeretnének még mélyebben elmerülni a történelmében.
A brosúra létrejöttében számos wekerlei lakos, önkéntes segédkezett. Fényképeket, írásokat küldtek a kiadvány szerkesztőinek, Somlói Juditnak és Nagy Tamásnak. A kalauz kiadásához az Önkormányzat nyújtott segítséget. 700 db magyar és 300 db angol példányt nyomtak.
A Wekerle – Helyismereti és turisztikai kalauz 800 forintba kerül. A bevételt a füzet további sokszorosítására kívánják felhasználni.
Galériához katt a képre!
Taár Nikolett
|
Vannak még rajongói a Vörös Csillag Traktorgyárnak |
|
|
|
Írta: kemma.hu
|
2015. január 26. hétfő, 23:46 |
Az egykoron a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár által gyártott Dutra rakodók és traktorok rajongói tartottak találkozót Komárom Szőny városrészében.
Kép: kispesti.hu archívum.
A patinás társaság, a Dutra Baráti Kör vezetője Nagy Vilmos elmondta a körnek hatvanöt aktív tagja van, az ország minden részéből. A szakács, lelkész, kertész vagy épp erdész foglalkozású Dutra-imádókat a magyar gyártmányú mezőgazdasági gépek szeretete köti össze.
A rendezvényen mintegy évindítóként megosztották egymással a tavalyi év során tartott géptalálkozók tapasztalatait, videó- és fényképfelvételeit, valamint szakmai előadásokat hallgattak. Az esemény népszerűségére jellemző, hogy a randevún rendszeresen megjelennek a traktorgyár, vagy ahogyan egykor nevezték, a Vöcsi dolgozói, többek között Korbuly János főkonstruktőr rokonai.
A Vörös Csillag Traktorgyár 1948-ban jött létre a Hofherr-Schrantz-Clayton- Shuttleworth Gépgyár Művek Rt. államosításával. Az első ötéves terv építkezéseihez szükséges szállítógépet gyártottak, az angol dumper (dömper) és a magyar traktor szóból született a Dutra név.
Dömpereik és rakodóik különlegessége a vezető leszállása nélkül elfordítható ülés volt. A sofőr két kormányt kezelhetett, egyet előre- és egyet hátramenetben. Az emblematikussá vált orrnehéz, gumikerekes, négykerék-meghajtású Dutra traktorcsaládot 1958-tól 1975-ig gyártották. Az üzemet később a győri Rába Vagon és Gépgyárhoz csatolták, majd Kispesten zajlott a Rába-Steiger 245 erőgép szériagyártása, amely a nagyüzemi talajművelés meghatározó jellegű traktora lett. Az utolsó traktorok 2002-ben hagyták el a gyárat. Forrás: kemma.hu
|
|
|