Kispesti.hu
Apr 20

Közélet
KÖZMŰVELŐDÉSÉRT EMLÉKPLAKETTAL DÍJAZTÁK PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kmo.hu   
2022. január 21. péntek, 20:43

A magyar kultúra napja közeledtével és alkalmából, ma Kispest Önkormányzata köszöntötte a kispesti közművelődésben dolgozó kollégákat. Odaadó, hosszú éveken át végzett színvonalas munkájáért P. Tóth Erzsébet, a KMO munkatársa kapta a kerület elismerését, a Kispest Közművelődéséért emlékplakettet. A KMO teljes kollektívája szívből gratulál neki!

P. Tóth Erzsébet 2014-óta dolgozik a KMO Művelődési Központban művelődésszervezőként, de az intézménnyel való együttműködése a 90-es évek elejétől folyamatos volt. A 90-es évek elején a Kispest újság főszerkesztőjeként rendszeresen segítette az intézmény munkájának kommunikációját, majd később az intézmény időszakos újságjainak szerkesztőjeként dolgozott. A kultúra iránti érzékenysége, a kultúra szeretete mindig érezhető volt. Szakmai területei közé tartozik a szórakoztató színházi bérletes sorozatok előkészítése, megszervezése. Színvonalas programokat, önálló színházi előadásokat és előadóesteket, ismeretterjesztő programokat szervez. A gyermekszínházi bérletek kapcsán, az óvodákkal és iskolákkal való kapcsolattartás is Betty feladata, csakúgy, mint a Gépész Filmklub, a Kispesti Vegyeskar és az Obsitos Zenekar programjainak a gondozása, vagy a zenés táncos rendezvények szervezése. Részt vesz az intézmény szabadtéri rendezvényeinek előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában, mint a Kispesti Városünnep vagy a Mihály-napi búcsú, és közreműködik a nyári táborok szervezésében is. A KMO programsoroló kiadványának szerkesztése is az ő munkáját dicséri. Gratulálunk a díjazottnak.

A magyar kultúra napját harmincegy esztendeje, 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

 
Madéfalvi vérengzés PDF Nyomtatás E-mail
Írta: rubicon.hu   
2022. január 07. péntek, 18:58

1764. január 7-én hajnalban támadta meg a Carato alezredes vezette császári katonaság az erőszakos besorozás ellen fellázadó székelyeket Madéfalvánál, a falu ostroma során pedig körülbelül 200 – nagyrészt fegyvertelen – embert ölt meg. Ez volt az úgynevezett „madéfalvi veszedelem”, mely során nem csak férfiak, de nők és gyermekek is a vérengzés áldozatául estek, és aminek következtében a székelyek később tömegesen vándoroltak ki az Oszmán Birodalom területére.

 
Téli igazgatási szünet a Városházán PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kispest.hu   
2021. december 09. csütörtök, 09:15

Tájékoztatom Önöket, hogy Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2021. (III.01.) önkormányzati rendelete alapján a téli igazgatási szünet 2021. december 20. (hétfő) napjától 2022. január 2. napig (vasárnap) tart.

Az ügyfélfogadás ezen időszaka alatt szünetel.

Szíves megértésüket köszönöm! - olvasható a kerület honlapján.

 
2021. november 28., advent 1. vasárnapja PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kurir.hu   
2021. november 28. vasárnap, 21:19

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”

 
Megállapodást kötött egymással a klub és a legendánkról elnevezett iskola PDF Nyomtatás E-mail
Írta: honvedfc.hu   
2021. november 26. péntek, 08:55

Együttműködési megállapodást kötött a Budapest Honvéd FC és a Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola, az erről szóló dokumentumot Kun Gábor, a klub ügyvezetője és Bihari Péter, intézményvezető írta alá.

„Évek óta kiváló kapcsolat van a Puskás Ferenc Általános Iskola és a Budapest Honvéd FC között, amelyet ez az együttműködési megállapodás csak megerősít – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője. – Számunkra fontos, hogy az intézményben tanuló fiatalokat támogassa az iskola sportkarrierjükben ezért értékeljük nagyra azt a rugalmasságot, pozitív hozzáállást, amit a Puskás Ferenc Általános Iskola részéről tapasztalunk.”

A megállapodásban foglaltak alapján a Honvéd-MFA igazolt játékosai felvételt nyernek a tanintézménybe, ahol általános iskolai tanulmányaikat folytathatják, s képviselhetik a tanintézményt diákolimpián, illetve más kiemelt sportrendezvényen.  A Puskás Ferenc Általános Iskola természetesen támogatja a diákok futballkarrierjét, a tanulmányoknál, a hiányzásoknál figyelembe véve az edzéseket, mérkőzéseket.

„Több mint tíz évre datálódik már a klub és az iskola közös munkája, és ahogy szoktam mondani, minket a név kötelez – kezdte Bihari Péter, a Puskás Ferenc Általános Iskola igazgatója. – Szívesen látjuk a Honvédban futballozó gyerekeket, tudjuk, elég nehéz fiatal korban elszakadni a szülői háztól, és tisztában vagyunk vele, hogy nem tudjuk pótolni a szülőket, de minden támogatást megadunk nekik. Jó néhány olyan gyerek van, aki megfordult nálunk, azóta pedig a Honvéd nagycsapatában szerepelnek, vagy éppen a válogatottban, illetve külföldi csapatban. A mi feladatunk az, hogy megadjuk a gyerekeknek azokat az oktatási alapokat, amelyek szükségesek a középiskola tanulmányok során, fontos, hogy ha esetleg nem úgy alakul a futballkarrier, akkor legyen egy másik út az életben, ehhez szükséges a tanulás. Megfordultak nálunk a Bobál ikrek, Gazdag Dániel, Koszta Márk, de említhetném az NB I-ben vasárnap debütáló Szűcs Tamást is. Jó érzés bejönni ide, látni, hogy fejlődtek a gyerekek, örülünk, amikor válogatott meghívót kapnak, és látjuk, hogy nem hiába dolgoztunk velük, a sportban is vitték valamire.“

 

 
Szavazatszámláló bizottsági tagok jelentkezése - Országgyűlési választás 2022. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kispest.hu   
2021. november 10. szerda, 16:38

Tisztelt Kispesti Lakosok!
Tisztelt Kerületi Választópolgárok!

Magyarország 2022-ben országgyűlési képviselőket választ. A választás sikeres lebonyolításához nélkülözhetetlenek a szavazatszámláló bizottságok. A bizottságok tagjai függetlenek, kizárólag a törvénynek alárendelt személyek. A szavazatszámláló bizottságok elsődleges feladata a választások tisztaságának biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, a törvényesség betartása és betartatása. Az eddig működő szavazatszámláló bizottságok megbízatása lejár, a szavazatszámláló bizottsági tagok mandátuma nem hosszabbodik meg automatikusan!

Amennyiben Ön, kedves Választópolgár, állandó lakóhellyel rendelkezik Kispesten, kérem, vállaljon munkát a szavazatszámláló bizottságban.

Várom szíves jelentkezését a választott szavazatszámláló bizottsági tagok közé

2021. december 15-éig.

A jelentkezési lap letölthető itt, vagy átvehető a Polgármesteri Hivatal (1195 Budapest, Városház tér 18-20.) recepcióján.
Érdeklődni lehet a +36-1-3474-668-as telefonszámon.

A jelentkezési lapot munkaidőben a Polgármesteri Hivatal recepciója előtt található, az erre a célra rendszeresített gyűjtőládába kérjük bedobni vagy postai úton eljuttatni (1701 Budapest, Pf. :45)

Várom szíves jelentkezésüket, számítok támogatásukra.
Tegyünk együtt a választások törvényes lebonyolításáért!

dr. Béja Julianna s. k.
jegyző,
a Helyi Választási Iroda vezetője

Kép: kispesti.hu archívum

 
Nemzeti gyásznap van, ennek a jele ez a Kossuth téren. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: infostart.hu   
2021. november 04. csütörtök, 11:26

Katonai tiszteletadás mellett Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 65. évfordulóján, csütörtökön délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként a lobogó egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

 

A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel szakadó esőben, majd a Szózat zenéjére eresztették félárbócra. Az eseményen közreműködött a honvédség központi katonazenekara és a Nemzeti Lovas Díszegység.

A Parlamentre egy fekete gyászzászlót is kitűztek.

Napközben délután négy óráig protokollmentes megemlékezést tartanak a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájánál. Emellett országszerte tartanak megemlékezéseket és gyújtanak gyertyát a forradalom áldozataira emlékezve.

Este ismét koncerttel is emlékeznek az áldozatokra Budapesten, a Szent István-bazilikában. A 18 órakor kezdődő emlékkoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió Énekkara előadásában csendül fel Mozart Requiem című műve Antal Mátyás vezényletével.

 

 
Őrtüzekkel, gyertyákkal ünneplik és kérik Székelyföld autonómiáját PDF Nyomtatás E-mail
Írta: mti.hu   
2021. október 31. vasárnap, 22:08

Résztvevők a Székelyföld autonómiájának napja alkalmából tartott anyaországi központi rendezvényen a fővárosi Hősök terén 2021. október 31-én. Október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2016-os felhívása alapján ezen a napon imákkal és őrtüzekkel emlékeztetnek arra, hogy a székelyek nem mondanak le jogos igényeikről. MTI/Szigetváry Zsolt


 


8. oldal / 101