A Jobbik szerint Karácsonynak meg kell fontolnia a kispesti polgármester kinevezését |
|
|
|
Írta: alfahir.hu
|
2020. május 07. csütörtök, 20:41 |
A Jobbik budapesti elnöksége szerint az átláthatóság és a korrupcióellenesség jegyében Karácsony Gergelynek meg kell fontolnia az MSZP-s Gajda Péter kinevezését a Fővárosi Közgyűlés Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottságának élére.
Gajdát szocialista javaslatra tették meg bizottsági elnöknek, ugyanakkor a politikussal szemben korrupciós vádak merültek fel. Az LMP szintén tiltakozik, az ellenzéki párt Karácsony Gergelyt arra kérte, a választásokon ígért átláthatóságot és elszámoltathatóságot ebben az esetben is érvényesítse, a kinevezést pedig vonja vissza.
Szerintük Gajda Péter Kispesten akadályozza és ellehetetleníti az Antikorrupciós Tényfeltáró bizottság munkáját. A Momentum szintén azon az állásponton van, hogy a kispesti polgármester ellen felhozott vádak tisztázásáig ne ő legyen a bizottság elnöke.
Jelenleg a koronavírus miatt a fővárosi közgyűlést nem hívják össze, a főpolgármester egy személyben dönt az előterjesztésekről. A 444.hu megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóosztálya azt írta, a bizottsági kinevezések esetében a tagokat, elnököket a pártok delegálják és jelölik, a korábbi megállapodások szerint ez a bizottsági hely pedig az MSZP-nek jár. Ők a DK-ba átlépett Szaniszló Sándor helyére Gajdát jelölték, és
„A főpolgármester, ahogyan más pártok fővárosi frakciói esetében sem, nem szól bele ebbe, elfogadja a frakciók jelölését”
- írták válaszukban.
A szocialisták a lapnak azt mondták, Gajda Péterrel szemben semmiféle ténybeli, megalapozott vád nem áll rendelkezésre.
Ugyanakkor a Jobbik úgy látja, amennyiben a felmerült vádak bebizonyosodnak, és eljárás is indul majd Gajda ellen, kellemetlen helyzetbe kerül a fővárosi vezetés a véleményük szerint átgondolatlan döntés miatt.
|
Az óvodai és a bölcsődei ügyelet változása Kispesten |
|
|
|
Írta: kispest.hu
|
2020. május 05. kedd, 13:39 |
Kerületünkben a veszélyhelyzet kihirdetése óta biztosítjuk az ügyeletet az óvodába és a bölcsődébe járó gyerekek részére.
2020. április 30-tól az ügyeletet azon, fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára kell biztosítani, akiknek szülője vagy más törvényes képviselője (a továbbiakban együtt: szülő) – munkavégzés vagy más ok miatt – ezt igényli.
Az ügyelet iránti igény benyújtása alaki feltételhez nem köthető, így elektronikus levélben vagy telefonos értesítés útján is benyújtható. A szülő írásban nyilatkozik arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben.
Az ügyeletet a szülő által igényelt időszakban, de legfeljebb munkanapokon 6 és 18 óra között kell biztosítani.
Az ügyeletet kiscsoportos formában kell megszervezni, csoportonként legfeljebb 5 gyermek felügyelete biztosítható. Az ügyelet vegyes életkori csoportokban is megszervezhető.
A gyermekétkeztetést az ügyelet teljes időtartama alatt a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint kell biztosítani.
Az igények függvényében kerül a jelenlegi két ügyeletet ellátó óvoda – Gyöngykagyló Óvoda, Árnyas Óvoda – mellett másik óvoda megnyitásra, melyről tájékoztatjuk az érintetteket a kispest.hu oldalon az Operatív Törzs hirdetményeiben.
Kérjük, hogy csak nagyon indokolt esetben válasszák az ügyeleti elhelyezést a gyermekük számára.
- Szülői nyilatkozat
- Ügyeletes óvodák
Kispest Önkormányzata
|
Korona segély a Kispesti Rászorultak Megsegítésére Közalapítványtól |
|
|
|
Írta: kispest.hu
|
2020. május 02. szombat, 21:22 |
Támogatást kaphatnak a koronavírus-járvány időszakában munkanélkülivé vált, vagy hosszabb időszakra jövedelem nélkül maradt (fizetés nélküli szabadság) kispesti nagykorú személyek.
A támogatásra azok jogosultak, akik önmaguk vagy családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni és a támogatás nélkül krízishelyzetbe kerülnének.
Jogosultsági feltételek: - az igénylőnek kispesti bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie, amely 2020. január 1-jét megelőzően létesült. - egyedülálló személy esetén a jövedelemhatár az öregségi nyugdíjminimum 340%-a (96 900 Ft), vagy akinek családjában az egy főre eső jövedelem az öregségi nyugdíjminimum 300%-a (85 500 Ft).
A Korona segély egy naptári évben kétszer igényelhető.
A kérelemhez csatolni kell a munkáltató igazolását a munkanélkülivé válásáról, illetve a munkáltató által kezdeményezett fizetetlen szabadság elrendelésről (min. 2 hét)
Ennek érvényessége a 2020. március 15-e utáni időszakra vonatkozik.
Szükséges a regisztrált álláskeresési igazolás vagy határozat a foglalkoztatási osztálytól (1181 Budapest, Darus utca 5. , e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
).
A támogatás összege: 40 000.-Ft
A kérelmet személyesen a Polgármesteri Hivatal bejárata előtt elhelyezett gyűjtő dobozba vagy postai úton, illetve elektronikus úton lehet benyújtani.
Letölthető KÉRELEM NYOMTATVÁNY (doc)
Címek: Kispesti Rászorultak Megsegítésére Közalapítvány 1195. Budapest Városház tér 18-20 E-mail-cím:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
telefon: 3474 965 (hétfő, szerda, péntek munkaidőben)
|
Sportberuházások támogatásáról döntött a kormány |
|
|
|
Írta: napi.hu
|
2020. április 23. csütörtök, 19:40 |
A kormány több mint egymilliárd forinttal megemelte a kispesti Bozsik Stadion építésének támogatását, és több mint 450 millió forintot biztosított a Budapesti Honvéd Sportegyesület három projektjének az előkészítésére.
A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó új Bozsik Stadion építésével foglalkozik. Erről 2014-ben döntött a kormány, majd 2018-ban biztosított is rá 9 milliárd 350 millió forintot, amelyet most megemelt 10 milliárd 520 millió forintra.
A másik határozat a Budapesti Honvéd Sportegyesület 2020-2023. évekre vonatkozó sportcélú létesítményfejlesztési programjával foglalkozik. Ezek előkészítésére két tételben határozott meg támogatást:
- 306 millió forint jár a Budapest, Dózsa György út 53. szám alatti ingatlanon egy lőtérrel kombinált 50 méteres uszoda fejlesztésének, továbbá a Hajógyári-sziget területén található ingatlanon elhelyezkedő kajak-kenu telep bővítésének, felújításának előkészítésére,
- 145 millió forint támogatást pedig a Dózsa György út 53. szám alatti ingatlanon egy többfunkciós sportcsarnok fejlesztésének előkészítésére hagyott jóvá a kormány.
|
Ezúttal a kispesti nyugdíjasoknak gyűjtött adományt a Honvéd |
|
|
|
Írta: honvedfc.hu
|
2020. április 15. szerda, 20:40 |
Összesen csaknem hárommillió forint értékű, tisztító-, mosó- és fertőtlenítőszereket tartalmazó adománycsomagokkal segíti a Budapest Honvéd FC családja a leginkább rászoruló kispesti nyugdíjasokat a rendkívüli helyzetben.
Klubunk a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetésekor azonnal pénzgyűjtésbe kezdett, és tulajdonosaink, játékosaink, kollégáink, valamint szurkolóink révén csaknem kétmillió forintot sikerült összegyűjtenünk. Ehhez tettek még hozzá egymillió forintot a Budapest Honvéd FC tulajdonosai, Mendelényi Dániel és Bozó Zoltán, így a leginkább veszélyeztetett nyugdíjasok a védekezéshez nélkülözhetetlen egységcsomagokat kaphatnak.
Büszke vagyok a klub játékosaira, munkatársaira és a szurkolóinkra – mondta Mendelényi Dániel a csomagok átadásakor. – Amióta tulajdonostársammal átvettük a Honvédot, azóta azért dolgozunk, hogy Kispesten olyan közösséget építsünk a klub köré, amelyik jóban-rosszban összetart, és ha kell segít. Nekünk most az a kötelességünk, hogy megóvjuk a szüleink, nagyszüleink korosztályát. Szurkolóinkkal közösen adományoztunk már lélegeztetőgépet a Szent László Kórháznak, segítettünk már az orvosok, nővérek élelmezésében, és tovább folytatjuk a jótékonysági akcióinkat. A bajban is itt vagyunk, Kispest számíthat ránk!”
Balázs Piroska, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat ügyvezetője elmondta, a Honvéd már nem először segíti adományokkal a kispesti embereket: „Köszönettel tartozunk a klubnak, ebben a helyzetben minden segítség sokat jelent!”
Az egységcsomagokat folyamatosan szállítják ki a szervezet munkatársai a leginkább rászoruló csaknem 150 kispesti nyugdíjasnak. |
Mindent rendben találtak a kispesti idősgondozó intézményekben |
|
|
|
Írta: ezalenyeg.hu
|
2020. április 14. kedd, 20:14 |
Az idősek koronavírusnak való különös kitettségére való tekintettel higiéniai vizsgálatot kértek a kispesti Nyugdíjas- és Gondozóházban. Minden az előírásoknak megfelelően működik. Szigorú szabályozás van érvényben.
Mint azt mindenki tudja az újfajta koronavírus által okozott COVID-19 nevű betegség különösen magas kockázatot jelent az idősekre. Ezért is volt fontos, hogy amikor kiderült, hogy a XVII. kerületi Pesti Úti Idősek Otthonában felütötte a fejét a fertőzés, akkor Karácsony Gergely és a fővárosi vezetés azonnal megkezdte minden bentlakó és dolgozó tesztelését.
Szerencsére a kispesti idősgondozó intézményekben nem jelentkezett a koronavírus.
Azonban a megelőzés mindennél fontosabb, amikor az idősekről van szó. Ezért a kispesti Nyugdíjas- és Gondozóházban egészségügyi higiéniai ellenőrzést végeztek. Mindent rendben találtak, az intézmények az EMMI és az Nemzeti Népegészségügyi Központ által előírt járványügyi protokoll szerint működnek. |
A vírus elleni küzdelemben Te is segíthetsz |
|
|
|
Írta: police.hu
|
2020. április 08. szerda, 10:14 |
Mit tehetsz gyerekként a járvány idején?
1. Új napi rutin – új szokások
- Alakíts ki egy napirendet, ami a tanulásod és az otthonléted segítheti, átláthatóbbá teszi a napodat! Így lesz időd a tanulásra és a szórakozásra is. Gondold át és tervezz szüleiddel együtt!
- Fokozottan figyelj arra, hogy minél kevesebb időt tartózkodj a lakáson kívül!
- Beszélgess minél többet családtagjaiddal!
- Amikor a lakásból bármelyik családtagod elmegy, akkor hívd fel a figyelmét arra, mire ajánlott fokozottan figyelnie (legalább 1,5 méter távolság betartása az emberek közt, a tömeg kerülése).
- Bármilyen kérdés merülne fel benned, beszéld meg a szüleiddel!
2. Segíts nagyszüleidnek, idős hozzátartozóidnak!
- Beszélj velük minél többször telefonon, ezzel szerezve nekik örömöt. Egy-egy ilyen beszélgetés a lakásban töltött időt is megkönnyíti számukra.
- Segíts nekik a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, vagy bármiben, amire esetleg szükségük lehet, annak érdekében, hogy ne kelljen elmenniük otthonról.
- Mindig mondd el nekik: Maradjanak otthon! Ha szeretnének valamit, rátok bátran számíthatnak.
- Figyelmeztesd őket, hogy ha idegenek telefonon megkeresik kecsegtető ajánlattal, legyenek óvatosak, ne higgyék el (koronavírus elleni oltóanyag, más gyógyászati segédeszközök), azonnal utasítsák el, majd erről szóljanak szüleidnek és a rendőrségnek.
- Kérd meg őket, hogy ha egy idegen csönget az ajtón és bármiféle ürüggyel be szeretne menni a lakásba, ne engedjék be! Ekkor is hívják szüleidet és mondják el, mi történt.
- Most neked és családtagjaidnak a nagyszüleidre és idős hozzátartozóidra még jobban oda kell figyelnetek.
3. Internethasználat másképp
- Tanítsd meg szüleidnek, hogy a tanáraid által küldött feladatokat hol és hogyan találhatják meg.
- Figyelj arra, hogy ne töltsd az egész napot a gép előtt. Előre tervezd meg, hogy mennyi időt akarsz internetezéssel tölteni aznap.
- Ne feledd: a közösségi oldalakon – ahogy máskor is, most is – csak ismerőssel beszélgess, személyes adataidat pedig senkinek ne add meg.
|
Ultras Kispest: megvan az 1 millió |
|
|
|
Írta: nb1.hu
|
2020. április 06. hétfő, 19:36 |
A koronavírus-járvány elleni küzdelemben nem csak a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók vesznek részt, hanem a szurkolók is. A legtöbb tábor folyamatos adományokkal és egyéb segítségnyújtással próbálják könnyíteni az orvosok, mentősök és ápolók vállára nehezedő terhet.
A kispesti fanatikusok is oroszlánrész vállaltak ebben a feladatban, az #etesdadokit mozgalmon keresztül, már lassan 1000 pizzával segítették az egészségügyi dolgozók étkezését. A pizzák mellett egyéb élelmiszercsomagokkal is hozzájárultak a dolgozók ellátásához.
A ételszállításon kívül arra kérték az ultrák a kispesti drukkereket, hogy egy meccsjegy árával járuljanak hozzá a járvány elleni küzdelemhez. A gyűjtésben már átléptél az 1 millió forintot, hamarosan egy nagy bejelentést tesznek ezzel kapcsolatban. Néhány nap türelmet kérnek, a befolyt összeg még addig is gyarapítható.
A küzdelem még nem ért véget, közelről sem. Ha a magyar szurkolókon múlna, a járvány be sem mert volna tenni a lábát Magyarországra, de legalább is nagyon hamar ellátták volna a Covid-19 baját.
|
|
|