Kispesti.hu
Apr 19

Kék hírek
Robbantással fenyegették a kispesti bíróságot PDF Nyomtatás E-mail
Írta: bikk.hu   
2023. május 31. szerda, 20:36

Szerda reggel bombarobbantással fenyegették meg a kispesti bíróságot: ki kellett üríteni az épületet, összesen kilenc tárgyalás maradt el. A helyszínen nem találtak robbanószert, a fenyegetés miatt büntetőeljárást indított a rendőrség.

 

 

 

A kispesti bíróságra telefonált egy ismeretlen személy kilenc óra után néhány perccel, aki közölte, hogy félórán belül bomba robban az épületben. Ennek megfelelően a bíróság elnöke azonnal intézkedett az épület kiürítéséről

– nyilatkozta a Tényeknek Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője. Kiürítették és átvizsgálták az épületet, de nem találtak robbanószert.

Korábban már többször is történt hasonló eset, gyakran fenyegették meg hasonló módon a bíróságokat, de az utóbbi időben már visszaszorulóban vannak a hasonló esetek. A fővárosban több mint fél éve nem volt hasonló dolog.

A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A legtöbb esetben a betelefonálókat könnyen tudják azonosítani, akik komoly büntetésre számíthatnak, hiszen akár több év börtönbüntetést is kaphatnak.

 

 

 
Li-ion akkumulátorok veszélyei PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. május 15. hétfő, 20:23

Lítium-ion akkumulátorok és töltésük

Manapság nagyon sok hordozható eszközt használunk, melyek újratölthető lítium-ion akkumulátorral működnek, melyek könnyűek, nagy energiasűrűségűek és hosszú élettartamúak. A mobiltelefonok, táblagépek, powerbankok, hordozható számítógépek, játékok, elektronikai eszközök és szerszámok, valamint közlekedési eszközök - mint elektromos kerékpárok és rollerek - minden kétséget kizáróan kényelmesek és könnyebbé teszik életünket.

Sajnos az elmúlt évek nemzetközi tapasztalatai azt mutatják, hogy emelkedő tendenciát mutat a lítium-ion akkumulátorral szerelt eszközök tüzeinek száma. Nagyon fontos, hogy mindannyian megértsük ezen eszközök használatának tűzvédelmi kockázatait és felkészüljünk arra az esetre, ha valami baj történik használatuk során.

Hogyan azonosíthatjuk a lítium-ion akkumulátorokat

A lítium-ion (továbbiakban: Li-ion) akkumulátorokat különböző formákban gyártják (pl.: hengeres, lapos, készülékspecifikus forma, stb.) és viszonylag nehéz egyértelműen azonosítani, mivel jelenleg nincs olyan követelmény, vagy szabvány ami meghatározná egységes jelölésüket. A legtöbb Li-ion akkumulátoron található valamilyen jelölés vagy felirat pl.: „Lithium-ion”, „Li-ion”, Li-po”, Lithium-polymer”, vagy bármilyen variáció a „Li” szócskával, utalva a kémiai összetételére. Amennyiben az akkumulátor újratölthető és látható rajta „Li” vagy „Lithium” felirat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy lítium-ion akkumulátorról van szó.

A nem újratölthető, vagy eldobható lítium és lítium fémes elemeket ugyan olyan körültekintéssel kell kezelni, mint a Li-ion akkumulátorokat, mivel tűz esetén ezek is olvadt fémet és mérges gázokat bocsátanak ki magukból.

Milyen veszélyeket rejtenek a lítium-ion akkumulátorok?

Ezek a típusú akkumulátorok nagyon nagy energiasűrűségűek és fokozottan tűzveszélyes elektrolitot tartalmaznak. Számos olyan eset fordulhat elő, amely a Li-ion akkumulátor gyulladásához vezethet, például:

  • nem megfelelő töltőberendezés használata, vagy túltöltés,
  • túlmelegedés vagy extrém magas hőmérsékletnek való kitettség,
  • fizikai behatás (pl.: elejtés, törés, lyukasztás és/vagy erős rezgés),
  • rövidzárlat, akkumulátor cella hiba, vagy rendszerhiba,
  • gyártási hiba, vagy szennyeződés a gyártás során.

A Li-ion akkumulátorok súlyos meghibásodása olyan mértékű hőtermeléshez vezethet, ami egy úgynevezett hőmegfutást (thermal runaway) okoz. Ennek során rendkívül heves égés zajlik le egy vagy több cellában, amely az akkumulátorból kitörő szúrólánggal, mérgező és gyúlékony gázok kibocsátásával és intenzív önfenntartó égéssel jár, melyet csak nagyon nehezen lehet megfékezni.

 

 

 
A baleset a Méta utcában történt. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. május 06. szombat, 06:42

Frontálisan ütközött össze két személyautó Budapest XIX. kerületében, a Méta utcában. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a gépkocsikat. A járművek utasait a mentők vizsgálják.

Kép: illusztráció

 
Három gépjármű ütközött a Vas Gereben utcában. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. május 06. szombat, 05:56

Három gépjármű ütközött a főváros XIX. kerületében, a Vas Gereben utcában. Műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Kép: illusztráció

 
Eloltották a tüzet a soroksári hulladékhasznosító telepen PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. május 02. kedd, 20:01

A tűzoltók eloltották a lángokat a XXIII. kerületben, ahol még tegnap délután ütött ki tűz egy hulladékhasznosító telepen, az Ócsai úton, a Virágpatak utca közelében. Az üzem területén kétezer négyzetméteren tizenöt méter magasra felhalmozott fém- és műanyaghulladék gyulladt meg. A tűzoltók kiérkezésekor az autóroncsok mellett háztartási és bontott fém alkatrészek, egyéb más hulladék égett mintegy tízméteres lángokkal. A helyszínen a legmagasabb riasztási fokozatban közel száz tűzoltó dolgozott még pénteken este nyolc órakor is a lángok megfékezésén. A tűzoltók nyolc földi és négy, létrás tűzoltójárműre szerelt vízsugárral akadályozták meg a tűz továbbterjedését. A munkát összesen huszonnégy tűzoltó gépjármű, köztük hét vízszállító autó támogatta. A fővárosi és az érdi hivatásos egységek mellett részt vettek az oltásban a zuglói, a rózsadombi, a dél-pesti, a délegyházi, a dunaharaszti, a gyáli és az üllői önkéntes tűzoltók, illetve a folyami katasztrófavédelem önkéntes tűzoltói. Az egységek mára virradóra még jobban visszaszorították a lángokat, ma délután két vízágyúval fejezték be a végleges oltást, a feladatokat három munkagép segítette. Az elmúlt nap a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese végezte az oltás irányítását, amelyet a későbbiekben a fővárosi katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vett át.

Kispestről is látszott a füst.

 
Négyes karambol történt Kispesten PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. április 25. kedd, 08:36

Négy gépkocsi ütközött össze a XIX. kerületi Ady Endre úton, a Hunyadi utca és a Rákóczi utca közötti szakaszon. A fővárosi hivatásos tűzoltók a közösségi közlekedési társaság értesítését kérték, mivel az egyik jármű a villamossíneken állt meg. A baleset miatt egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon.

Kép: illusztráció.

 
Két kisteherautó és egy személyautó ütközött az Üllői úton PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. április 18. kedd, 09:06

Két kisteherautó és egy személyautó ütközött a főváros XIX. kerületében, az Üllői úton, a Kisfaludy utca kereszteződésében. A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Kép: kispesti.hu

 
A Határ úton történt a baleset. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2023. április 09. vasárnap, 09:50

Autóbusz és személygépkocsi ütközött össze Budapest XIX. kerületében, a Határ úton. A műszaki mentéshez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. A társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol forgalmi akadályra kell számítani.

Kép: illusztráció

 


6. oldal / 94