Kispesti.hu
Apr 18

Mindennapok
Húsvét veszélyei PDF Nyomtatás E-mail
Írta: police.hu   
2013. március 30. szombat, 10:29

Szomorú, de még mindig nagyon sokan akadnak olyanok, akik az

ünnep kapcsán elfogyasztott italok alkoholtartalmát figyelmen kívül hagyják,

és minden tiltást figyelmen kívül hagyva mégis autóba ülnek, veszélyeztetve ezzel

mások, és saját maguk életét, biztonságát.

Az ittasság fokától függően szabálysértésről, avagy bűncselekmény

elkövetéséről beszélhetünk.

A tudatos szabályszegők mellett kiemelt feladatunk, hogy az állampolgárokban mindmáig élő

tévhiteket, rossz beidegződéseket is megpróbáljuk kiiktatni.

Sokan gondolják úgy, hogy „egy pohár nem számít”, illetve többen azzal sincsenek

pontosan tisztában, hogy bizonyos mennyiségű alkohol a fogyasztást követően mikor

ürül ki a szervezetből, vagyis mennyi idő elteltével ülhetünk újra volán mögé?

Az ittas vezetés mellett foglalkoznunk kell a bódult állapotú vezetés veszélyeivel is,

ami ráadásul a fiatalok esetében kiemelt figyelmet érdemel. A diszkóbalesetek megelőzése egész

évben szívügyünk, de így a tavaszi szünet közeledtével,amikor várhatóan a szokásosnál is

több fiatal sofőr ül majd volán mögé,még nagyobb felelősséget ró ránk, hiszen a fiatalokra

jellemző rutintalanság és fokozott kockázatvállalás mellett esetükben

a balesetveszélyt a vezetésre hátrányosan ható szerek fogyasztása is nagy

mértékben fokozza. Ne feledjük, évente átlagosan körülbelül 30 fő diák veszíti életét

ilyen jellegű balesetben, ami egy komplett középiskolai osztály lét

számával ér fel! Ne hagyjuk!


Magyarországon a húsvéti hosszú hétvége az átlagosnál jóval nagyobb veszélyt

jelent a közlekedők részére, mert a húsvéti közlekedésnek van egy

„speciális” veszélyforrása, az ittas járművezetések magas száma.


Ezt szem előtt tartva az ittas járművezetés Magyarországon

is egyike a prioritást élvező közlekedésbiztonsági feladatoknak. Az elmúlt években

a közlekedők már megszokhatták, hogy húsvét idején a

közutak mentén több rendőrt lehet látni.

Ez természetesen idén sem lesz másképp, hiszen 2013.március 29.-április 01.

között a Rendőrség az ország teljes területén fokozott közúti ellenőrzéseket tart.



Az ittas járművezetők kiszűrésére a rendőrség első sorban a rendszeresített légalkohol mérő

eszközöket alkalmazza. Figyelemmel arra, hogy az ittas járművezetők inkább

kerülik a főútvonalakat, ill. a gyorsforgalmi utakat, és inkább többnyire a „kertek alatt” közlekednek,

így a rendőri ellenőrzések természetesen a mellékútvonalakra is kiterjednek. Az ellenőrzések

a kétkerekű járművek vezetőit (hajtóit) is érintik, hiszen a kerékpárosok és segédmotor

kerékpárosok körében is különösen magas ilyenkor az ittas járművezetők aránya.



A 156/2009. (VII. 29.) kormányrendelet szerint ha a szonda 0,30 mg/l-nél kisebb értéket mutat (0,50

ezrelékes véralkoholszint) és bűncselekmény nem történik, az autóst kötelezően 100 ezer forint

pénzbírsággal sújtják és 6 előéleti pontot kap. A bírság összege a szonda által mutatott 0,30-

0,50 mg/l közötti légalkoholszintnél (0,50-,80 ezrelékes véralkoholszint) 150 ezer forint és 8 előéleti pont,

e fölötti értéknél 200 ezer forint és 8 előéleti pont.


A jogosítványt a közigazgatási bírság kiszabásakor nem vonják be. A gyakorlat szerint, akinél

a 0,50 mg/l-es légalkohol szintnél, azaz a 0,80 ezrelékes véralkoholszintnél magasabbat

mérnek, az már bűncselekményt, alapesetben vétséget követ el. Ilyenkor a büntetési

tételekben és a mellékbüntetésekben van különbség.

Bűncselekmény elkövetése esetén már a helyszínen elveszik az autós jogosítványát, és ezt a

vonhatják be. Ha az autósnak más kategóriájú jogosítványa is van, például teherautóra szóló

vezetői engedélye, a szankció erre is vonatkozik. A bíróság ettől csak abban az esetben

tekinthet el, például egy hivatásos teherautósofőrnél, ha a jogosítvány bevonása a

megélhetését veszélyeztetné.



A bíróság emellett pénzbüntetést is alkalmaz, amely az autós átlagkeresetéhez igazodik. A

kiszabott pénzbírságok között így nagy a szórás, 200-800 ezer forint között mozognak. Az

autóst emellett utánképzésre is kötelezik. Ha valaki ittasan vezetett, és ez már korábban is

előfordult, a bíróság egy éves szabadságvesztést is kiszabhat.

Balesetokozás esetén, ha az ittasan okozott balesetben mások is megsérültek vagy meghaltak,

a Btk. szerint 3-10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A mostani Btk. nem tesz különbséget aközött, hogy valaki szeszes italt vagy kábítószert

fogyasztott, a szankciók ugyanazok. Az idén hatályba lépő új Btk. ezt a két kategóriát külön

választja majd. Forrás: police.hu

 

Képünk illusztráció.

 

 

 
Nyári időszámítás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Fehér Tibor   
2013. március 28. csütörtök, 14:50

Vasárnap óraátállítás.

Fotó: internet

 
Hóolvadás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Fehér Tibor   
2013. március 27. szerda, 13:41

Váratlanul kaptuk március végén ezt a sok havat, aminek esetleg a gyerekek örülnek.

A házak előtt hiába lapátolják el a havat, a tetőről gyakran nagyobb mennyiségben érkezik az utánpótlás.

Autóval is érdemes biztonságos helyen parkolni, mert a lezúduló hó súlya komoly károkat okozhat a gépjárművekben.

 

Szerencsére itt nem gépjárműre esett a sok hó.

 

 
Szeptembertől már működhet a kispesti Vass iskola új konyhája PDF Nyomtatás E-mail
Írta: budapestinfo.eu   
2013. március 26. kedd, 14:14

Április végére elkészül a kispesti Vass iskola konyhája, amely szeptembertől az Ady iskola diákjainak és a Bóbita Óvoda kicsinyeinek is ételt biztosít – közölte a kerület honlapja. A helyi közétkeztetést végző Pensió 17 Kft. az önkormányzattal kötött szerződés értelmében vállalta, hogy felújítja és üzemelteti utóbbi tulajdonában lévő főző- és előkészítő-konyhákat.

A Vass iskola konyhája után a Puskás, a Bolyai és az Eötvös iskolák következnek. A négy helyiség rekonstrukciójára a cégnek 36 hónap áll rendelkezésére, a beruházások összértéke csaknem 240 millió forint, ebből a Vass iskolára körülbelül 60 millió jutott. Forrás: budapestinfo.eu

 

 

 
Napelemekkel fűtik a medencét PDF Nyomtatás E-mail
Írta: biovonal.hu   
2013. március 26. kedd, 14:04
Május közepétől 80 napkollektort szerelnek a tetőre, ezek fűtik a jövőben a medencék vizét.

Az uszoda 73 millió forint európai uniós pályázati támogatásból és 10 százalékos önkormányzati önrészből, összesen mintegy 80 millió forintból újul meg: Májusban 80 napkollektort szerelnek a tetőre, ezek fűtik a jövőben a medence vizét.

 

Gajda Péter a városrész polgármestere a hétvégi bejárás során elmondta, az önkormányzat folyamatosan költött az uszoda korszerűsítésére, csak tavaly 25 millió forint saját forrást biztosított az ablakok cseréjére és a világítás felújítására.

 

A mostani, Magyarországon egyedülállónak mondható korszerűsítés újabb nagyon jelentős lépés az uszoda történetében, energiatakarékosabbá válik a létesítmény, mintegy 30 százalék energiát tud megspórolni a munka végeztével.Horváth Gyula projektmenedzser elmondta, a napkollektorok felszerelése együtt jár a tető és a tetőszerkezet teljes felújításával.

 

Azért, hogy a kispestiek zavartalanul használhassák a medencét, védőhálót szereltek fel. A komplexum teljes szennyvize és a medencék elhasznált vize is hőcserélőn keresztül folyik át, a napkollektorok mellett ez is melegíti majd a medencékbe bejövő vizet. Forrás: biovonal.hu

 

 
Megszépült a Kispesti Egészségügyi Intézet gyermekorvosi részlege PDF Nyomtatás E-mail
Írta: budapestinfo.eu   
2013. március 21. csütörtök, 17:26

Világosabbra festett falakkal, újra mázolt nyílászárókkal és mesefigurákkal varázsolták barátságosabbá a Kispesti Egészségügyi Intézet gyermekorvosi részlegét – adta hírül a kerület honlapja. Az önkormányzat hárommillió forintot biztosított a beruházásra, mert fontosnak tartja, hogy a kicsik és szüleik kulturált és barátságos környezetben várakozhassanak, és vehessenek részt a vizsgálatokon.

A várórész a munkálatoknak köszönhetően nem csak szebb lett, de mostantól elektromosan nyílnak a szellőzőablakai is.

 

 
Megújul a Sibrik Miklós úti felüljáró PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dankó József   
2013. március 17. vasárnap, 11:38

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta a közbeszerzési eljárást a Sibrik Miklós úti, a Ferihegyi gyorsforgalmi út feletti közúti híd felújítására, amelyhez a forrást Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja. A munkálatok várhatóan 2013 nyarán kezdődnek meg.

A híd Kőbánya-Kispest metró végállomásnál, illetve vasúti megállónál a vágányok felett, továbbá a Ferihegyi gyorsforgalmi út felett vezeti át a közúti forgalmat. A szerkezet 1978-ban épült, majd az 1989-es felújítását követően jelentős beavatkozás nem történt rajta. Az elvégzett részletes hídvizsgálat alapján a felüljáró átépítése, valamint a híd környezetének teljes körű rendbetétele szükséges, mivel a felüljáró különböző részein, főként a pilléreknél és a szélső hídgerendákon jelentős mértékű korróziós károk láthatóak, a dilatációs szerkezetek, a hídpálya és a járdák burkolatai tönkrementek. A szerkezet alsó részén a lehulló betondaraboktól állvány, illetve háló védi a híd alatt közlekedőket.

A felújítási munkálatok – a közúti forgalom folyamatos fenntartása mellett – két ütemben történnek:
- I. ütemben a híd hossztengelyben történő kettévágása után a Ferihegy felőli (keleti) oldala lesz elbontva. Ez idő alatt a forgalom a centrum felőli (nyugati) oldalon kétszer egy sávban halad.
- A II. ütemben a centrum felőli rész kerül bontásra, így a forgalom a megújult hídfélen haladhat kétszer egy sávban.

A jelenlegi hídszerkezet és a hídgerendákat alátámasztó vasbeton gerendák teljes egészében, míg a korrodálódott pillérek a szükséges mértékben lesznek elbontva. A híd mindkét oldalán 3,5 méterre szélesített, a közúttól duplasoros szalagkorláttal elválasztott gyalog-kerékpárút épül a gyalogos és kerékpáros forgalom számára.

A nyugati oldali gyalog-kerékpárút a Kőbánya felőli oldalon a meglévő kétirányú kerékpárúthoz csatlakozik, a kispesti oldalon pedig a metróvégállomás és bevásárlóközpont elérhetőségét biztosítja és csatlakozik az ott nemrég megépült kerékpáros létesítményekhez. Az irányhelyes kerékpározhatóságot a Vak Bottyán utcától a híd keleti oldalán járdaszélesítéssel és rámpák kialakításával biztosítjuk Kőbánya irányába közös gyalogos-kerékpárút kijelölésével, ami a felüljáró végétől a Gyömrői útig kerékpársávként folytatódik.

A keleti oldalon szélesebb, a túloldalival megegyező szélességű járdát alakítanak ki, lehetővé téve egy kerékpárút hídszegélyen történő átvezetését.

A korábbi években megépült Sibrik Miklós úti kerékpárút, és Vak Bottyán utcai kerékpársávok ezzel összekapcsolódnak, és több irányból is kényelemesen elérhető lesz a fejlesztési terület kerékpárral. A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a munkavégzés a forgalom legkisebb zavarásával járjon. Az építés alatti forgalmi renddel kapcsolatos változásokról a kivitelezési munkák idején részletes tájékoztatást adnak.

Forrás: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Kommunikációs Igazgatósága, Budapesti Közlekedési Központ

A felüljáró

 
Elmaradnak a szabadtéri megemlékezések PDF Nyomtatás E-mail
Írta: mti.hu   
2013. március 15. péntek, 07:30

Elmaradnak a március 15-i szabadtéri állami rendezvények a rendkívüli időjárás miatt - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A Belügyminisztérium javaslatára a kormány az emberek testi épsége és a balesetek elkerülése érdekében a szabadtérre tervezett március 15-i állami ünnepségeket lemondja - áll a sajtóosztály tájékoztatásában.

A döntés nem érinti a fedett és zárt térben tartott rendezvényeket. A kormány továbbá "megkéri az önkormányzatokat, pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy az emberek testi épsége és a balesetek elkerülése érdekében megemlékezéseiket lehetőség szerint zárt térben tartsák meg, vagy ha ez nem lehetséges, mondják le".

Az eredeti tervek szerint péntek délelőtt a Múzeumkertben rendeztek volna díszünnepséget Áder János köztársasági elnök és Tarlós István főpolgármester beszédével, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából ünnepi menet indult volna a Múzeumkertből a budai Várba.

A havazás és az erős szél miatt közlekedésbiztonsági okok miatt csütörtök este tíz órától lezárták az M1-M7 autópályák fővárosból kivezető közös szakaszát. Hűvös napok jönnek, a hétvégén a hidegrekordok is megdőlhetnek. Vasárnap reggel -10 fok alá hűlhet a levegő.

 


136. oldal / 195