15 ember kunyhóját és értéktárgyait semmisítette meg a Pilisi Parkerdő Zrt. Kispesten |
Írta: merce.hu |
2018. október 26. péntek, 08:33 |
A XIX. kerületben a Kőbánya-Kispest metrómegálló (frissítés: korábban tévesen Határ út menti kiserdőt írtunk valójában a Ferihegyi kivezető melletti Kút-tó erdőről van szó) mentén lévő kiserdőben semmisítettek meg közel 8 kunyhót a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a hosszú hétvége folyamán. A megsemmisített kunyhókban odaveszett a hajléktalan emberek több ingósága is. A hosszú hétvége után érkezett haza több kunyhóban élő hajléktalan ember a Határ út mentén lévő kiserdőbe, lakásaikhoz. Amikor hazaértek, megsemmisítve találták kunyhóikat. A nap folyamán A Város Mindenkié aktivistái és Varga Attila a Párbeszéd helyi képviselője, a kispesti Szociális Bizottság elnöke is a helyszínen járt. Varga a Mércének elmondta, amikor kiértek, még ott találták a munkásokat, akik őket látva levonultak a telepről. A munkavezető Vargának azt mondta, lakhatásra alkalmas épületeket nem bontanak le majd.
Képre kattintva az eredeti cikk olvasható. Ennek ellentmondani látszik, hogy az elmúlt napokban a környéken 3 sátrat és 3 kunyhót is lebontottak a munkagépek a Pilisi Parkerdő Zrt. utasítására. A helyi hajléktalan emberek pedig azt mondták Vargának, nekik azt jelezték a két, még álló kunyhó is el lesz bontva. Varga Attila azt is elmondta, szó volt már ezeknek a kunyhóknak az elbontásáról, amivel az önkormányzat szerinte nem nagyon kezdhet semmit, mivel ez a terület a Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdonában áll. De korábban ellentétes információkat kapott az önkormányzat arról, hogy tavaszig elhalasztják ezeket a bontásokat. Viszont a hajléktalanellátásért a területen felelős Vöröskereszthez az az információ érkezett, hogy biztosan csak tavasszal lesz bontás. Ez azért probléma, mert így nem tudták előkészíteni a lakhatásukat elvesztő kunyhólakók intézményi elhelyezését. Az elmúlt napokban egyébként 8 pár már elhagyta az erődben lévő szállását, a holnapi nap folyamán pedig a maradék 7 ember is elhagyja az erdőt. |