Kispesti.hu
Mar 29

Az NVB szerint jogsértő volt a kispesti Soros-plakátok leragasztása PDF Nyomtatás E-mail
Írta: index.hu   
2018. március 19. hétfő, 08:08

Éppen egy hét telt el azóta, hogy Kispest MSZP-s polgármestere leragasztatta a Soros-plakátokat arra hivatkozva, hogy a helyi jogszabályok tiltják a gyűlöletkeltő tartalmak kihelyezését.

A leragasztással szemben éltek már kifogással, de Budapest 8-as országgyűlési választókerületi bizottsága elutasította azt, kedden azonban megérkezett a Nemzeti Választási Bizottság határozata, ami mégis helyt adott neki, és a határozatot megváltoztatva megállapította a jogsértést.

A nem jogerős döntés értelmében az önkormányzatot és Gajda Péter MSZP-s polgármestert eltiltották a további jogsértéstől, valamint előbbire 1 millió 35 ezer forint bírságot szabott ki.

A 8:6 arányban elfogadott határozatban arra hivatkoztak, hogy egy önkormányzati rendelet nem vonatkozhat a választási kampányra, és a plakát leragasztása sérti a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget, emellett pedig arra is emlékeztettek, hogy kampányidőszakban tilos a választási plakátok leragasztása, és nem szabályozható, korlátozható a kihelyezésük sem.

Az NVB határozata nem jogerős, jogorvoslatért a Kúriához lehet fordulni.