Kispesti.hu
Apr 20

Gyász: tizenegy évvel ezelőtt hunyt el Puskás Ferenc PDF Nyomtatás E-mail
Írta: nemzetisport.hu   
2017. november 18. szombat, 10:36

Ma tizenegy éve, hogy elhunyt minden idők egyik legjobb labdarúgója, Puskás Ferenc. A Budapest Honvéd és a Real Madrid egykori játékosára emlékezünk.

Puskás Kispesten 1943 és 1956 között 349 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen 358 gólt szerzett – írja a Honvéd honlapja. A Real Madridban – mely szintén hivatalos honlapján emlékezett meg Puskásról – 1958 és 1967 között összesen 372 alkalommal lépett pályára, és 324-szer volt eredményes. Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, hatszoros spanyol és ötszörös magyar bajnok, mindkét országban négyszeres gólkirály. Háromszoros BEK-győztes, kétszeres spanyol kupagyőztes. Az Aranycsapat kapitánya, a Nemzet Sportolója.

„Öcsi bácsi” 85 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a magyar A-válogatottban, ezeken a találkozókon 84 gólt szerzett. Edzőként legnagyobb sikerét Athénban érte el, 1971-ben a BEK-döntőig vezette a Panathinaikoszt. 1993-ban négy mérkőzésen a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Az évforduló alkalmából pénteken megemlékezést tartottak a Bozsik József Stadionnál található Puskás emléktábla előtt, ahol Kispest Önkormányzata, Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője, a Puskás Ferenc Alapítvány, a Magyar Labdarúgó-szövetség és a Budapest Honvéd képviselői helyezték el a megemlékezés virágait.

A Puskás Akadémia vezetői és a korosztályos csapatok kapitányai a hagyományoknak megfelelően a Szent István-bazilikánál, valamint az Akadémián, a legendás névadó szobránál emlékeztek koszorúzással.