Kispesti.hu
Apr 20

Hajnalig idegelték a lakókat a focipályát építő munkagépek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: atv.hu   
2017. augusztus 05. szombat, 11:35

Egy kispesti olvasónk levideózta, amint hajnali egy órakor is dübörögtek a munkagépek azon az építkezésen, ahol egy utánpótlás-nevelő központot terveznek felhúzni. A helyiek rendőrt hívtak, de ez sem oldotta meg a problémát. Az atv.hu megtudta, hogy a lakókat előzetesen nem értesítették az építkezésről, ami várhatóan februárig tart.

Készül a sportcentrum részeként funkcionáló kollégium
A XIX. kerületi lakosokat meglepte, hogy egy gigantikus utánpótlás-nevelő központ épül házaiktól 15-20 méterre. Minderről az interneten értesültek a lakók. Az ügy előzménye azonban visszavisz minket az második Orbán-kormány idejébe. A Bp. Honvéd csapatához kötődő Dél-pesti utánpótlás-nevelési centrumot már egy 2014. februári kormányrendelet kiemelkedő jelentőségű beruházásnak nyilvánította. Kezdetben a beruházás összege 2,5 milliárd forintot tett ki, ezt 2016 februárjában a kormány megtoldotta még 1,7 milliárddal, így a projekt összköltsége most 4, 2 milliárd.

Kovács Krisztina elmondta, tavaly nyáron kezdték az építkezést, kisebb-nagyobb kihagyásokkal folyt a munka, „de tavasztól nagyon ráálltak”. Minden reggel hatkor kezdenek, de ilyen még nem volt, mint szerda ma este. „Délután ötig tart a munka, azt már megszoktuk, hogy ez elhúzódik nyolcig, de hogy egész éjjel menjen, az valami elviselhetetlen” – tette hozzá a nő.

„Én csak azt nem értem, hogy ha erre az egészre van pénz, akkor egy zajvédő falra miért nincs? – tette fel a költői kérdést egy másik helyi lakos. Földényi Orsolyának sincs messzebb a háza, mint 15-20 méter, és ő is osztotta „sorstársa” véleményét, annyival kiegészítve: az is igazán szörnyű, amikor az építkezésen lévő por a kertben és a házban köt ki, és mindent ellep.

 

Az építkezést tavaly nyáron kezdték, amikor is az alpolgármester összehívott egy lakossági fórumot, ahol az önkormányzat, az építkezés küldöttei és a lakók képviseltették magukat. „Tavaly júniusban volt a gyűlés, sem előtte, sem utána nem kaptunk tájékoztatást semmiről. Még a beruházók képviselőit is nekünk kellett kijavítani, mert azt sem tudták, milyen területről van szó.

A tulajdonosi lapot megnézve pedig csak az önkormányzat szerepelt rajta – osztotta meg Kovács Krisztina, majd hozzátette: a terület az önkormányzat tulajdonában volt, de úgy tudja, ezt odaajándékozták a kormánynak. Arról, pedig, hogy honnan van a beruházásra pénz, csak pletykák keringenek: talán a TAO rendszerből, de talán „Hemingway” (George F. Hemingway, a Budapest Honvéd FC tulajdonosa – a szerk.) is benne van.

Természetesen az építkezésen is jártunk, arról érdeklődve, hogy mikor fejezik be a munkálatokat.

Noha a munkások nem kívántak nyilatkozni, annyit megtudtunk, hogy valószínűleg február végére fejeződhetnek be.


Mint ismert, a Nemzeti Sportközpontok végül tavaly novemberben írt ki közbeszerzést a kivitelezésre. A Dél-pesti utánpótlás-nevelési centrumot nagyjából 4 milliárd forintért építi a Pharos ’95 Kft. és a Wire-Vill Kft. A 16,5 hektáros telken lesz egy 3300 négyzetméter alapterületű oktatási épület, 7 szabvány méretű focipálya és egy műfüves edzőpálya világítással.

atv.hu, Varga Krisztián