Kispesti.hu
Apr 19

Végre van minek örülni Kispesten PDF Nyomtatás E-mail
Írta: hatharom.com   
2017. január 12. csütörtök, 20:50
A Budapest Honvéd leigazolta a 22-szeres válogatott Laczkó Zsoltot. Nagyon morcosak voltak az elmúlt napokban az NB I-ben a második helyen álló Budapest Honvéd szurkolói, miután a jobbhátvéd Botka Endre a Ferencvárost választotta, Prosser Dániel pedig úgy döntött, az élvonal helyett jobban jár az NB II-es Puskás Akadémiával. Mindketten saját nevelésű játékosok voltak, ráadásul olyan klubokhoz igazoltak, amelyeket a kispesti szurkolók finoman szólva sem kedvelnek, úgyhogy forrtak az indulatok, Botka mezét például el is égették. George Hemingway tulajdonos azt nyilatkozta, két távozó és két érkező lesz a téli szünetben, és az egyik új fiú már meg is van Laczkó Zsolt személyében. A 22-szeres válogatott balhátvéd kölcsönbe érkezett Paksról, ahol az ősszel 11 meccsen lépett pályára.

A 30 éves Laczkó Szegeden kezdte a pályafutását, majd az FTC-hez került, ahonnan 2007 nyarán igazolt a görög Olimpiakoszhoz. Légiósévei alatt játszott az angol Leicesterben, az olasz Sampdoriában, Vicenzában és Padovában is, itthon pedig a Vasasban, a Debrecenben, a Kecskemétben és a Békéscsabában. Legnagyobb sikereit a Debrecennel érte el, amellyel a 2009-2010-es szezonban bajnokságot és Magyar Kupát nyert.