Kispesti.hu
Mar 29

A siker közös PDF Nyomtatás E-mail
Írta: police.hu   
2016. szeptember 21. szerda, 15:51

Zárfésűs betörőket kapcsoltak le három főkapitányság zsarui szeptember 14-én Budapesten. A páros kocsijában egy kispesti lakásból percekkel korábban ellopott tárgyak és betöréshez használatos kellékek kerültek elő.

Zárfésűket foglaltak le

Két hasonló betörés történt Salgótarjánban június 30-án és július 13-án: társasházi lakásokból vittek el értékeket a tolvajok. A tulajdonosok csak a szobába lépve vették észre, hogy betörő járt náluk, a bejárati ajtó zárva volt, és nem látszott rajta sérülés.

– Gyanítottuk, hogy álkulccsal vagy zárfésűvel jutottak be a tettesek – mondta Berta Szabolcs őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. – Mindkét helyről pénzt, ékszereket és órát vittek el. A helyszíni szemlén több ujj- és DNS-nyomot rögzítettünk, a zárakat szakértőhöz küldtük. A környék térfigyelő kameráinak felvételeit elemezve észrevettük, mindkét helyen feltűnt ugyanaz az autó. Az egyik felvételen jól látszott a rendszám, sőt a sofőr és a mellette ülő férfi arca is. Azonosítottuk a fővárosi B. Gyulát (45) és a maglódi R. Lajost (44). A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével felvettük a kapcsolatot a BRFK betörési osztályának, illetve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozóival, illetve Tarcsa Csaba dandártábornokkal, az ORFK főkapitányi főtanácsadójával, a betöréses lopások felderítésének országos koordinátorával. A közös elemző-értékelő munka eredményeként a Pest megyei kollégáknak köszönhetően megtudtuk a két férfi tartózkodási helyét.

 

A nyomozók több megyei főkapitánysággal felvették a kapcsolatot, hátha máshol is betörtek hasonló módszerrel. Először Gyöngyösön találtak a zsaruk két kísértetiesen hasonló ügyet. Az egyik június 16-án, a másik augusztus 8-án történt. Az egyik lakásba a tulajdonos webkamerát telepített, ami felvette, amint két férfi a helyszínen kutat. Ebből a salgótarjáni nyomozóknak egyértelművé vált: B. Gyula és R. Lajos látható a videón.

A közös munka eredményeként a BRFK-s, a Nógrád megyei és a Pest megyei zsaruk szeptember 14-én kora délután Budapesten, a XIX. kerületben igazoltattak két férfit, akik a salgótarjáni felvételen látható autóval voltak. A jármű átvizsgálásakor számos zárfésűt és álkulcsot, ezenfelül kesztyűt, ékszert, érmegyűjteményt és pénzt is lefoglaltak. A páros nem tudott érdemi magyarázatot adni ezek származására.

– Nem sokkal később bejelentés érkezett, hogy az elfogás helyszínétől nem messze betörtek egy társasházi lakásba – folytatta Berta Szabolcs. – Az ajtón nem volt nyoma behatolásnak, és a lakásból éppen azok a tárgyak tűntek el, amiket a kocsiban találtunk. A két férfit előállítottuk a salgótarjáni kapitányságra. A náluk tartott házkutatásokon további tárgyakat foglaltunk le, amelyek eredetét vizsgáljuk. Jelenleg ötrendbeli lopás bűntettével gyanúsítjuk őket. A bíróság szeptember 16-án elrendelte előzetes letartóztatásukat. Az eddigi adatok szerint több megyében követtek el hasonló bűncselekményeket, ezeket vizsgáljuk.

Ez az ügy is jól mutatja, a nyomozói munka manapság már nem merül ki abban, hogy a kolléga a hóna alá veszi az aktát, és a helyszínen, illetve annak közelében adatot gyűjt – tette hozzá Tarcsa Csaba. – Az adatbázisokban szereplő információk gyakran magukban rejtik a megoldás kulcsát. Emiatt felértékelődött az elemző-értékelő munka szerepe, ebben igyekszünk segíteni a megyei főkapitányságok munkáját. A kapitányságok közti kommunikációval pedig fény derülhet olyan apró momentumokra, amelyek szintén előbbre vihetik a nyomozást. Fontos hangsúlyozni, hogy a siker nemcsak az eljárást lefolytató szervé, hanem mindenkié, aki részt vett az elkövetők kézre kerítésében