Kispesti.hu
Apr 16

Pályázaton nyert a Kispesti Egészségügyi Intézet PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kispest.hu   
2016. július 27. szerda, 21:13

Ha minden a tervek szerint alakul, napokon belül cserélhetik a Kispesti Egészségügyi Intézet gyermekkardiológiai osztályán lévő diagnosztikai eszköz vizsgálófejét. A korszerű és vadonatúj eszközt az intézmény 2,7 millió forint értékben nyerte a K&H Bank Gyógyvarázs pályázatán.

Az ünnepélyes átadón dr. Zalaföldi Kornélia, a Kispesti Egészségügyi Intézet gyermekkardiológusa képviselte az intézményt, és vette át a pályázat nyerteseinek járó okmányt, valamint a bankos játékmacit Hendrick Scheerlincktől, a K&H Bank vezérigazgatójától.

Már nagyon vártuk, és a lehető legjobbkor érkezett ez a lehetőség Kispestre, hiszen a most használt vizsgálófej bizony már eléggé elhasználódott – mesélte örömmel az ünnepségen a doktornő, aki kérdésünkre elmondta: a most használt diagnosztikai eszközt is pályázaton nyerték hét-nyolc évvel ezelőtt, és ha minden úgy alakul, ahogy azt tervezik, a jövő héten megérkezik Kispestre az új vizsgálófej.

Mint azt Hendrik Scheerlincktől, a K&H-csoport vezérigazgatójától az átadón megtudtuk, ez a 13. alkalom a K&H Bank életében, hogy a cég innovatív eszközökkel segíti a gyermekek gyógyítását. Idén 9 megye 14 egészségügyi intézménye, szervezete kapott összesen 20 millió forint értékű támogatást. A bank 2004 óta 557 millió forinttal támogatta a hazai egészségügyet Gyógyvarázs programján keresztül.