Kispesti.hu
Apr 20

Csaknem három év után derült fény a kispesti gyilkosságra PDF Nyomtatás E-mail
Írta: mno.hu   
2016. június 30. csütörtök, 18:42

DNS-nyom alapján fogták el azt a 49 éves férfit, aki a gyanú szerint 42 éves társával még 2013-ban megölt egy 80 éves asszonyt a főváros XIX. kerületében – írta a Zsaru magazin.

Képünk illusztráció.

A rendőrség honlapjára csütörtökön felkerült cikk szerint 2013 decemberében az Attila utcai társasházban az egyik lakó értesítette a rendőrséget, miután észrevette, hogy több napja nem látott szomszédja bejárati ajtaja nincs bezárva. A kerületi rendőrök a lakás egyik szobájában a padlón vérbe fagyva találták meg az idős asszony holttestét.

Részleges beismerő vallomás

Gál Sándor alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályának vezetője elmondta: a helyszíni szemle során az áldozat testén rögzítettek DNS-maradványokat, azt megküldték a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetnek (BSZKI), de akkor nem találtak egyezést a nyilvántartásban. A BSZKI később jelezte, hogy egy másik bűncselekmény kapcsán azonosított férfi, B. Mihály DNS-e megegyezik a helyszínen talált bizonyítékkal. A rendőrök kiderítették, hogy a gyanúsított Kőbányán, egy roncsautóban lakik, ott fogták el június közepén.

A férfi részleges beismerő vallomást tett. Azt állította, hogy egyik ismerőse, B. Sándor kérte a segítségét egy betöréshez. Ő kint várakozott a lakás előtt, míg B. Sándor bement, majd amikor követte, az asszony már véresen feküdt a földön. B. Sándor felforgatta a szobát, de mindössze pár tízezer forintot talált, azt elosztották, majd az asszonyt a sorsára hagyták.

B. Sándor egy másik bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba került, ebben az ügyben nem tett vallomást. B. Mihály előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte. A két férfit emberölés bűntettével gyanúsítják.