Megnyílt Kispesten a Székelyország Tündérkertje kalandpark. A helyet az egykori jégkorongozó, Bacsó András üzemelteti. Meglátogattuk.

Fotó: Végh László mno.hu

Egy pláza, egy panelsor, egy összegraffitizett tűzfal és egy gazos telek ölelésében, Kispest közepén áll egy székelykapu. A mögötte fekvő saroktelken hatalmas fűz-, tölgy- és fenyőfák állnak, egy festékszóró berregését hallani. Ez a Székelyország Tündérkertje névre hallgató kalandpark, amely a múlt héten a Magyar Világtalálkozó kedvéért már megnyílt egy kis időre, de az igazi átadójára még várni kell egy kicsit. A székelykapu persze addig sincs zárva, érkezésünkkor például egy széles vállú, őszes, csupa farmerbe öltözött férfi lép ki rajta. Ő Bacsó András, a szomszédban Bujdosó Székely vendéglő tulajdonosa, kicsit korábban érkeztünk a megbeszéltnél, úgyhogy rögtön a bemutatkozás után már szabadkozva jelzi: ha fotó is lesz, akkor átöltözik.

Meseautó

Népviselete felöltése közben gyökereiről és a székely nemzeti sportról, a jégkorongról beszélgetünk. Bacsó ugyanis hokis volt, méghozzá nem középiskolás fokon, hét évig a Dinamo Bucureşti csapatát erősítette. És mivel ez a hét esztendő 1983-tól 1990-ig tartott Bacsó nemcsak a sport, de a politika világába csöppent bele. „Nagyon sok székelynek tudtam segíteni, ugyanis a Dinamo a rendőrség csapata volt, így az egyesület elnökségének tagja volt Hargita megye rendőrkapitánya. Ha utaztunk, sokszor a szobatársam volt, így sok bajba jutott székelyt tudtam kibeszélni a meseautóból.” Kérdően nézünk rá, mire hozzáteszi, hogy ők így hívták a román rendőrség kék Aro rabomobilját.

Mindezt Bacsó András abban a kis pavilonban mondja, ahol a székely kézművességet tervezik bemutatni a jövőben. A falon egy nap és egy hold fölött a korondi Páll Lajos három festménye lóg, alatta pedig egy óra, Székelyföld nevezetességeinek fotójával. A székelyföldi zsindelyből készült tetőn is van nap és hold, fényükről az alájuk felfúrt reflektor gondoskodik. „Lesz itt szövés és korongozás is, múlt hét pénteken, a már említett világtalálkozón itt volt Ambrus Attila is, negyven-ötven gyerek nézte, ahogy fazekaskodik.” Bacsó elmondja, hogy együtt jégkorongozott a Viszkis néven elhíresült újpesti hokikapussal, és nagyon sokat segített neki, hogy jó útra térve megtalálja a helyét a társadalomban. A múlt heti rendezvény említésekor az étterem-tulajdonos egyszer csak a fejéhez kap és kutakodni kezd, még az asztalok alá is benéz, aztán csalódottan csap a combjára, úgy mondja: elvitték.

Dzsumbuj helyett

Azokra a tündérkertes kitűzőkre céloz, amelyeket a május 29-ei ünnepségre gyártatott le. „Mindenki bejár ide, és nem tudok mindig itt lenni, mindenre odafigyelni.” Bacsót szemlátomást ennél is jobban zavarja az a mercis, aki szerint a kalandparknak Romániában lenne a helye, illetve azok a betérők, akik szerint nem kéne Kispestre „krematórium”: az itt található négy kopjafára céloznak ezzel. Pedig Bacsó kerekre nyílt szemmel mondja, hogy micsoda dzsumbuj lenne itt, még nagyobb és sűrűbb gaz, ha nem valósul meg a különböző székely összefogások és adományok, no meg a vendéglős hasznának a beforgatásával a tündérpark. Az ingatlant egyébként határozatlan időre kapta meg Bacsó András egyesülete az önkormányzattól.

Adja magát a kérdés, úgyhogy fel is tesszük: ki a célközönsége a kalandparknak, a kispesti járókelők vagy a szervezetten ideutaztatott diákok? Bacsó mindkét felvetésre rámondja az igent, hozzátéve, hogy az a célja, hogy „mindenáron” megismertesse a székely nevezetességeket, ezért már most leszögezi, hogy ha például belépőt szed majd a jövőben, a környékbeli gyerekek ingyen jönnek majd. Ez persze egy újabb felvetést kíván: mi lesz, ha a rajcsúrozó gyerekek esetleg véletlenül megrongálják a gránitból készült Trianon-emlékművet vagy a fából készült medveszobrot? Bacsó a gyerekek miatt nem aggódik, a rongálóktól tart inkább. Ezért is gondolkodik azon, hogy egy igazi székelyes padot rakasson a kalandpark elé. Persze a látványosság ellen szól az is, hogy pont egy térfigyelő kamera alatt van és hát az az igazság, hogy pont a plázára nézne a pad.

Legkedvesebb számára csíksomlyói hármashalom mintájára létrejött oltár, amelyben már ott áll egy Babba Mária-szentély, s a tervek szerint lesz még egy Szent László- és egy Szent István-szobor is. „Azt akarom, hogy aki belép ide, az a csíksomlyói búcsúban érezze magát” – mondja Bacsó András. A szentély tetején egy kettőskereszt áll, rajta egy bronzból készült, Monarchia-korabeli címer. A vendéglős lelkesen mutatja a kerti kemencét is, amelynek a tetején épp úgy ferdül a kereszt, ahogy a Szent Koronán. Itt készül majd a pityókás tokány különféle módokon, mert a tulajdonos elárulja, hogy azt bizony máshogy készítik a különböző településeken. A koronás kemence mögött pedig teknőbe ültetve nő a csombor és a lestyán.

Bacsó tizenkét székely apostola

A házigazda büszke az Ábel a rengetegben című Tamási-regényt idéző kalyibára is, amelynek előterében ott áll a regényhős fából faragott szobra, de a válláról még hiányzik a kakas. Bent, Ábel szobájában, a házi áldás és Tamási Áron híres mondása, valamint két Nyírő-kötet áll. Ennek kapcsán Bacsó a fogát szívva mondja el, hogy kicsit sajnálja, de egy helyi rendelet miatt Nyírőt és Wass Albertet nem helyezhette el a kalandparkban. Ennek megfelelően egyik író sem szerepelhet azon az emlékfalon, ahol a vendéglős összeállíthatta a maga tizenkét székely apostolát. Bekerült viszont Puskás Tivadar, aki nagyon távoli rokona Bacsónak, és Kós Károly, aki ugyan nem volt székely, nagyon sokat tett értük.

A vendéglős szabadkozik akkor is, amikor a félkész dolgokról beszél, de láthatóan büszke rájuk: a gyerekeknek készült mászófalra, amely fölött annak az Oltárkőnek a mása készül, ahol Erőss Zsolt elkezdett hegyet mászni. Szemben áll a Hópárduc emlékére emelt kopjafa, amely alatt áll majd a hegymászó síremléke: elszáradt rózsák jelzik ennek helyét. Nincs még kész a Borvízmúzeum sem, de Parajdról hozott sótömbök már ott vannak mellette. Ha megfordulunk, akkor Dózsa György „gyorsan készült”, gigantikus fatrónját látjuk a mulccsal borított talajon, körülötte szinte világítóan fehér és piros kerámiagombák állnak. És megint csak sajnálkozik, de elmeséli, hogy tucatnyi székelyföldi almafát vissza kellett utasítania, mert nem férne el ezen a közel 950 négyzetméteren.

Már épp búcsúzunk, amikor Bacsó észreveszi, hogy kívülről fotózzák a székelykapuját. „Látja? Nagyon jó érzés ez, úgyhogy el is határoztam, hogy a szomszédos hotelek külföldi vendégeimnek is mindenáron megmutatom, hogy kik is azok a székelyek.”