Kispesti.hu
Apr 18

Kispesti elismerések a tűzoltóknak PDF Nyomtatás E-mail
Írta: katasztrofavedelem.hu   
2014. december 14. vasárnap, 21:25

Több mint 10 éves hagyomány folytatódott azzal, hogy idén is megjutalmazta az önkormányzat azokat a tűzoltókat, rendőröket és polgárőröket, akik 2014-ben a legtöbbet tették Kispest közbiztonságáért. Az ünnepségen többek között kilenc tűzoltó kapott elismerést.

A megjelenteket Gajda Péter polgármester köszöntötte. A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat a jövőben is mindent meg fog tenni azért, hogy támogassa a rendvédelmi szervek és polgárőrség munkáját. Megköszönve a munkát hangsúlyozta, a kerület, a tűzoltóság, a rendőrség és a polgárőrség közös felelőssége és feladata, hogy Kispest biztonságosabb legyen és ezt a valóságban is érezzék az itt lakók.

Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes, főtanácsos a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője megköszönte az önkormányzat egész évben nyújtott támogatását és azt, hogy elismeri a közbiztonsági munkát. Hangsúlyozta, hogy a lakosság védelmét fogja szolgálni a katasztrófavédelem a jövőben is.

Az elismeréseket Gajda Péter polgármestertől és Lázár Tamás közbiztonsági tanácsnoktól vehették át a kitüntetett tűzoltók, rendőrök és polgárőrök.

Az „Év Tűzoltója” kitüntető címet 2014-ben Majnik János tű. főtörzszászlós kapta, a XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különleges szerkezelője. Majnik János az állomány meghatározó egyénisége. Kiemelkedő felkészültséggel, példaértékű szaktudással, precizitással végzett munkájáért, rendkívüli megbízhatósággal végzett szolgálatáért érdemelte ki az elismerést.

„Kispest közbiztonságáért kifejtett odaadó munkáért” elismerő oklevelet kapott Lieber László tű. törzsőrmester, Máté Árpád tű. főtörzsőrmester, Nagy Attila tű. főtörzsőrmester és Farkas Zsolt tű. főtörzsőrmester.

Szücs Dóra tű. hadnagy a XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja, a kiemelkedő munkavégzéséért „Dicsérő oklevéllel” jutalmazták.

A Dél-pesti Kirendeltség állományából kiemelkedő munkavégzésük elismeréseként szintén „Dicsérő oklevelet” vehettek át Gajda Péter polgármestertől és Pella László nyugalmazott rendőr dandártábornoktól, a Kispest Közbiztonságáért Alapítvány elnökétől: Handbauer Péter tű. alezredes, tűzoltási felügyelő, Takácsné Nagy Borbála tű. hadnagy, főelőadó és Beda Adrienn közalkalmazott, főelőadó.

Az ünnepséget a Kispesti Művészeti Iskola művésztanárának, és diákjainak műsora színesítette.

Tudósító: FKI

 

Kép forrása: katasztrofavedelem.hu