Kispesti.hu
Apr 20

Új autóval járőrözhetnek a polgárőrök PDF Nyomtatás E-mail
Írta: kispest.hu   
2014. szeptember 30. kedd, 21:45

Napi munkájuk segítésére egy használt Opel szolgálati gépjárművet vásárolt a Kispesti Készenléti Polgárőrség abból a támogatásból, amit a képviselő-testület szavazott meg nekik erre az évre. A 2 millió forint értékű gépkocsi kulcsát Horváth Zoltán, a civil szervezet vezetője vette át Gajda Péter polgármestertől.

 

A Kispesti Készenléti Polgárőrség önkéntesei sokat tesznek a kerület közbiztonságáért, járőrözéseiket szabadidejükben és ellenszolgáltatás nélkül végzik – hangsúlyozta az ünnepélyes átadón Kispest polgármestere. Gajda Péter hozzátette még, hogy jelenlétükkel is növelik a kispestiek biztonságérzetét. Az önkormányzat folyamatosan figyelemmel kíséri a polgárőrség tevékenységét, életét, és lehetőségeihez képest segíti munkájukat. Mint mondta, nagyon örül annak, hogy vannak kispesti civilek, akik szeretnének valamit tenni az itt lakók nyugalmáért, a kerület biztonságáért. Arról is beszélt, hogy idén egy szolgálati autót kaptak a helyi tűzoltók, kettőt pedig a szeptembertől a kerület közbiztonságáért dolgozó új Kispesti Rendészeti Központ munkatársai.

Plánk Róbert, a kispesti rendőrkapitányság vezetője a rendezvényen elmondta, hogy a szervezettel közösen szoktak járőrözni, rendezvényeket biztosítani. Bár polgárőrség nem hatóság, jelenlétükkel nagyban hozzájárulnak és segítik a rendőrség sikeres munkáját.

Horváth Zoltán, az egyesületet vezetője elmondta, hogy szervezetüket 2011. február végén alapították meg, jelenleg 25 taggal dolgoznak. Havi több mint 250-300 órát járőröznek Kispest utcáin, rendszeresen részt vesznek civil rendezvények biztosításában. Az elnökség többéves polgárőr múlttal rendelkezik, tagjaik közül többen jelenleg is rendészeti területen dolgoznak. A Kispesti Készenléti Polgárőrség közhasznú szervezet, a tagfelvétel folyamatos, várják soraikba az önkénteseket. Forrás: kispest.hu