Téltemetés a Wekerlén február 22-én |
|
|
|
Írta: wkk.kispest.hu
|
2014. február 18. kedd, 15:33 |
Immáron hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Wekerletelep egyik népszerű, látványos, hagyományőrző rendezvénye, a Téltemetés. A programot a Wekerlei Társaskör Egyesület – mint ötletadó civil szervezet – és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár – mint otthont adó és szervezésben segítő művelődési ház – közösen szervezik. A rendezvény minden programelemét a társaskör önkéntesei végzik. Az idei Téltemetés február 22-én, szombaton 16 órakor kezdődik a kultúrház Petur utcai épületében, ahol a családok zajkeltő eszközöket, kerepelőket, csörgőket, dobokat készíthetnek maguknak hozzáértők segítségével. Mindeközben közös munkával elkészül a szalmával kitömött, és felöltöztetett óriási kiszebáb is, amelynek tarisznyájába bekerülnek a látogatók által megírt gondűző cédulák. A többféle népi hagyományt ötvöző wekerlei rendezvény sajátos hangulatát leginkább a Petur utcából a telep főterére vonuló tömeg adja. A Kós Károly térig menetelőket, akik bátran használják a saját maguk által elkészített télűző „hangszereiket”, dobosok és kikiáltó vezetik. A főtéren a szervezők 18 órakor gyújtják meg az óriás máglyát, melyen aztán a jelenlévők nagy örömére a gondokkal együtt elégetik a kiszebabát. A rendezvény egyben tavaszköszöntés is, hiszen a jelen lévő családok, gyerekek vezetők segítségével a tüzet körbe táncolják, és tavaszköszöntő énekeket énekelnek.
Időpont: 2014. február 22., szombat 16.00-19.00
|